Pesti Srácok

A madárinfluenza szempontjából kockázatos járványvédelmi hiányosságokat tárt fel a Nébih két baromfitartó telepen

A madárinfluenza szempontjából kockázatos járványvédelmi hiányosságokat tárt fel a Nébih két baromfitartó telepen

Két, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a madárinfluenza szempontjából különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását.

A hivatal közleménye szerint a Nébih az április elejei ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy a járványvédelmi hiányosságok mindkét telepen kiemelt kockázatot jelentenek mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából.

– tették hozzá. A hivatal ismertette, hogy az egyik gazdaságban több, mint 3000, úgynevezett sovány ludat tartanak. A hiányosságok között említették, hogy a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is zárhatók, a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá a hatóság. A korlátozások mellett az állattartókkal szemben hatósági eljárás is indult.

A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI