Pesti Srácok

A Szent Imre Kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására

null

A fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban is mindent megtesznek a betegek és a munkatársak biztonsága érdekében, az intézmény a szabályoknak megfelelően alakította ki a koronavírusos betegek ellátásához szükséges feltételeket. Az intézmény felkészült a tömeges megbetegedések ellátására.

Váradi Zsolt, a kórház sürgősségi osztályának főorvosa az MTI-nek elmondta, minden orvos és szakdolgozó biztonságban érzi magát, hiszen a járványhelyzetre kialakított és alkalmazott intézményi szabályok szigorúak. Az intézmény kialakította az úgynevezett Covid-részlegét, ahol a koronavírus-gyanús esetek elsődleges ellátása, illetve a már igazolt betegek kezelése történik; ez a kórházon belül egy szigorúan elkülönített osztályon zajlik. A mentők által hozott betegek szállítására egy külön liftet tartanak fenn, azt másra nem lehet használni - tette hozzá.

Váradi Zsolt ismertetése szerint, napi 6-8 beteget hoznak a kórház erre kialakított elsődleges vizsgálóhelyére, és itt - az egyéb vizsgálatokon kívül - megtörténik a mintavétel is, amit laboratóriumba küldenek. Addig, amíg a laboratóriumi eredmény nem érkezik vissza, az illető az izolációs részlegbe kerül, az úgynevezett "szürke zónába". Az osztályvezető főorvos kiemelte, a Szent Imre kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására, a kórházi ágyszámok hat százalékát felszabadították, ez 410 ágyat jelent.

Bucsek László, az intenzív osztály főorvosa arról számolt be, hogy öt lélegeztetett beteg közül kettőt le tudtak venni a gépről több hét lélegeztetés után.

PestiSracok facebook image

Finta Ervin, a kórház orvosigazgatója elmondta, minden kollégájukat letesztelték, minden minta negatív lett, és minden védőfelszerelés rendelkezésre áll. Hozzátette: a szűrési szám kimagasló az intézményben, a kórház eddig 1926 laborvizsgálatot végeztetett el, ami a szűrési átlag ötszöröse. Beszámolt arról: az ellátást kicsit személyesebbé téve a közeljövőben az adott orvos fényképe látható lesz az általa hordott speciális védőruhán, hiszen a védőruha és az ahhoz kötelezően használt szemüveg és maszk az orvos egész arcát eltakarja.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.