Pesti Srácok

Aláírták a Budapest–Belgrád vasútvonalról szóló hitelszerződést

null

Magyarország számára előnyös és biztonságos hitelszerződés született a Budapest–Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken, miután aláírta a beruházás elindulásához szükséges hitel-megállapodást.

A pénzügyminiszter kiemelte: a szerződés aláírásával megkezdődhet a beruházás, amellyel térségünk logisztikai központjává válhat Magyarország.

– emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: a megállapodás pénzügyi feltételei a piacon jelenleg elérhető államadósság-finanszírozási lehetőségekkel összevetve is kedvezményesek. A pénzügyi tervezést és a kiszámíthatóságot erősíti, hogy a hitel fix kamatozású, így a piaci körülmények esetleges romlása esetén sem változnak a feltételek. A hitelszerződés lehetővé teszi továbbá az előtörlesztést is; ennek megfelelően a kormány folyamatosan vizsgálni fogja a piaci feltételeket, és amennyiben az Magyarország számára előnyös, kezdeményezni fogja az előtörlesztést. Varga Mihály emlékeztetett: a beruházást kivitelező magyar-kínai konzorciummal tavaly tavasszal írták alá a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Varga Mihály.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.