Pesti Srácok

Angela Merkel: Törékeny a járványügyi helyzet, gyorsan kárba veszhetnek az eredmények

null

Az új típusú koronavírus lassuló terjedésének óvatos optimizmusra feljogosító adataival együtt is igen törékeny a járványügyi helyzet Németországban, és gyorsan megsemmisülhetnek az eredmények, ezért továbbra is a távolságtartási és tisztasági szabályokra kell összpontosítani, és fegyelmezetten kell viselkedni – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, Berlinben.

– mondta Angela Merkel.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a kancellár. Jens Spahn egészségügyi miniszter ugyancsak pénteken Berlinben elmondta, hogy sikerült megállítani az igazolt fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedését, és visszatérni a lineáris növekedéshez. A regisztrált fertőzöttek száma napi 4-5 százalékkal emelkedik, a mintegy 113 ezer fertőzött közül több, mint 50 ezren meggyógyultak, a kórházak, klinikák intenzív osztályain pedig 10 ezer szabad ágy van, ami a teljes kapacitás 40 százaléka.

– mondta a miniszter. Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője hozzátette: még mindig nem lehet kijelenteni, hogy "igazán enyhült" a helyzet, mert az igazolt új fertőzések száma továbbra is magas, a napi 4000-5000 körüli szinten van, a vírus okozta betegség halálozási rátája tovább emelkedett, 1,9 százalékon áll, szemben a hét elején mért 1,6 százalékkal, és az úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) – amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a vírust – 1,2 körül van, pedig a járvány csak akkor hagy alább, ha sikerül tartósan 1 alá szorítani.

– tette hozzá az RKI vezetője. Rámutatott: a vírus elleni védőoltás és a vírus által okozott betegségre való gyógyszer hiányában a járvány csak akkor ér véget, ha a népesség 60-70 százaléka átesik a fertőzésen, és addig további kitörések, hullámok lesznek. Erre figyelmeztetett Angela Merkel is, kiemelve, hogy a korlátozó intézkedések sikere nem vezet a veszély megszűnéséhez. A jelenlegi hullám után "nem ér véget a világjárvány, a vírus még hosszú ideig köztünk marad", ezért a távolságtartási és tisztasági szabályok is hosszú ideig a mindennapokat szervező alapelvek között maradnak.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint csütörtökig 108 202 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 4974 esettel több az egy nappal korábbi 103 228-nál. A napi új fertőzöttek száma így sorban a harmadik napja emelkedik, de az emelkedés mértéke – 4,81 százalék – továbbra is viszonylag alacsony. Az RKI naponta egyszer közöl kimutatást, és kizárólag a tartományi hatóságoktól hivatalos úton továbbított adatokat használja.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem (JHE) szakértői több forrásból merítenek és kimutatásukat naponta többször frissítik. Legutóbbi adatai szerint 113 296 embernél mutatták ki az új kórokozót, ami 5633 esettel több az egy nappal korábbi 103 375-nél. Az igazolt fertőzöttek száma így 5,23 százalékkal emelkedett. A héten eddig rendre 5 százalék alatti mértékű növekedést regisztráltak. A Die Zeit című hetilap hírportálján közölt számítás alapján a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje 12 nap. Ez hétfőn még 10 nap volt, az előző héten pénteken pedig 8 nap. A szövetségi kormány szerint az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének megőrzéséhez 14 nap körüli szintre kell emelni a duplázódási időt, mert két hét a súlyos betegek átlagos kezelési ideje. A JHE statisztikája szerint a vírus okozta betegség (Covid-19) németországi halálos áldozatainak száma az egy nappal korábbi 2016-ról 2349-re emelkedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.