Pesti Srácok

Az amerikai képviselőház is elfogadta a 484 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet

null

Csütörtökön este a demokrata többségű amerikai képviselőház 388:5 arányban szintén elfogadta a 484 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet, miután a republikánus többségű szenátus kedden már megszavazta azt.

A csomagterv eredetileg 320 milliárd dolláros összeget tartalmazott, és csakis a kisvállalkozókat segítette volna. Az összeget azonban megtoldották további összegekkel, amelyekből a kórházakat és vírustesztek elvégzését támogatják, illetve külön összeget szánnak a farmerek és az állattenyésztők megsegítésére. A segélycsomag Donald Trump amerikai elnök támogatását is élvezi, és az elnök közölte, hogy amint megkapja a kongresszustól a megszavazott törvényt, azonnal alá is írja és ezzel törvényerőre emeli.

Az amerikai törvényhozók a múlt hónapban fogadták el az Egyesült Államok történetének legnagyobb gazdaságélénkítő csomagját, amely több, mint 2000 milliárd dollárral segíti az új típusú koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdasági szereplőket. A kongresszusban a csütörtök esti képviselőházi szavazás után máris egyeztetni kezdtek egy újabb gazdaságélénkítő csomagról. A csütörtökön elfogadott törvénycsomag összegéből egyébként 75 milliárd dollárt a kórházak megsegítésére, 25 milliárd dollárt pedig a vírustesztek kibővítésére fordítanak majd. A vírustesztek gyorsabb és szélesebb körű bővítését az egészségügyi szakemberek és a politikusok egyaránt a járványból történő kilábalás egyik legfontosabb előfeltételének tartják.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója csütörtökön bejelentette, hogy az általa irányított államban megkezdték az antitest-teszteket, vagyis azokat, amelyek révén kimutatható, hogy van-e a páciens szervezetében a vírusfertőzés után megjelent antitest. Cuomo szerint az első eredmények azt sugallják, hogy sokkal több ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, mint azt korábban feltételezték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.