Pesti Srácok

Az Egyesült Államokban csökken a halálos áldozatok száma

Az Egyesült Államokban csökken a halálos áldozatok száma

Az Egyesült Államokban csökken a járvány halálos áldozatainak a száma a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház keddi adatai szerint.

Az Egyesült Államokban kedden 1433 ember hunyt el az új típusú koronavírus okozta Covid-19 nevűtüdőgyulladásos betegségben, és ez az elmúlt két hétben ebben a tekintetben a legkisebb szám volt. A múlt héten ugyanis volt olyan nap, amikor 24 óra alatt 4591 halálos áldozatot követelt a járvány. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a kedden délelőtt tartott sajtóértekezletén szintén csökkenő tendenciáról számolt be. Elmondta, hogy hétfőn az állam kórházaiban 452 ápolt, az idősotthonokban pedig 29 beteg hunyt el, de csökkent az újonnan kórházba szállított Covid-19-es betegek száma. Hozzátette ugyanakkor, hétfőn még mindig 1300 embert szállítottak kórházba. A kormányzó bejelentette, hogy az állam egyes részein a héten már engedélyeznek nem sürgős műtéteket is. A múlt hónapban ugyanis valamennyi, nem sürgős orvosi beavatkozást megtiltott New York állam egész területén annak érdekében, hogy a kórházi ágyak 25-30 százaléka felszabaduljon a koronavírus fertőzöttjeinek számára.

Cuomo leszögezte: az egyes tagállamok a felelősek a vírustesztekért, de a szövetségi kormányzatnak kell gondoskodnia a készletekről, illetve a tesztek utánpótlásáról. Mint mondta: a vírustesztek ügye lesz a Donald Trump elnökkel kedden délután a Fehér Házban folytatandó megbeszélésének legfobb témája is. New York államban rendkívüli mértékben megnőtt a munkanélküliek száma mondta Cuomo, hozzátéve, hogy a gazdaság újranyitásáról a térség többi tagállamának kormányzóival együtt döntenek majd. Több tagállamban - az elővigyázatos intézkedések figyelembevételével ugyan, de - arra készülnek, hogy ezen a héten újraindítsák a gazdaságot. Trump elnök hétfőn este bejelentette, hogy Montanában pénteken, Ohióban, Idahóban és Észak-Dakotában pedig május elsején indulnak újra a nem alapvető fontosságú üzleti tevékenységek is. Vermontban szintén május elsején nyitnak újra az üzletek, Brian Kemp, Georgia kormányzója pedig kedden délelőtt közölte, hogy a héten újra kinyitnak a fitnesztermek,a fodrászatok, a kozmetikák, és más nem alapvető fontosságú üzletek.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.