Pesti Srácok

Az emberek közötti közömbösség a járványnál is pusztítóbb Ferenc pápa szerint

null

Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina nővérről emlékezett meg a Vatikánnal szomszédos római templomban zárt ajtók mögött bemutatott misén vasárnap.

A katolikus egyházfő homíliájában a Jézus feltámadásában hitetlen Tamás apostolhoz hasonlította a mai emberiség járvánnyal szembeni kétségeit és félelmeit.

A pápa azt mondta, az ember "gyönyörű, egyszerre értékes és törékeny kristály".

Hangsúlyozta, hogy a pandémiából való lassú és nehéz kilábalás az eddigi járványnál is nagyobb veszéllyel fenyeget, mégpedig a közömbösséggel, önzéssel, a lemaradók elfelejtésével. Ez "abból a meggyőződésből ered, hogy az élet akkor jobb, ha nekem jobban megy, és minden jóra fordul, ha nekem jóra fordulnak a dolgaim" - mondta a pápa hangoztatva, hogy ez a szemlélet "selejtezi" az embereket, kizárja a szegényeket, feláldozza a lemaradókat a fejlődés oltárán.

PestiSracok facebook image

"Ez a járvány éppen arra mutatott rá, hogy nincsenek különbségek és határok a szenvedésben, mindannyian egyformán törékenyek, egyenlők, ugyanannyira értékesek vagyunk" - jelentette ki Ferenc pápa.

Azt sürgette, hogy a jelenlegi vészhelyzet "rázza fel belülről" az embereket az egyenlőtlenségek, igazságtalanságok orvoslása érdekében. "Irgalmasságot gyakoroljunk a gyengébekkel szemben, csak így építhetünk új világot!" - hangoztatta Ferenc pápa.


Ferenc pápa a húsvétot most ünneplő keleti katolikus és ortodox egyházak hívőit üdvözölte. Kifejezte óhaját, hogy a kölcsönös testvériség segítse őket főleg ott, ahol a keresztények kisebbségben élnek. Március 15. óta Ferenc pápa most először hagyta el a Vatikánt. Szokásos régi autójával, egyetlen kísérővel ment át a Szent Péter tértől a nem messze lévő Santo Spirito in Sassia templomba, amely az Isteni Irgalmasságnak van szentelve. Az egyházfő a húsvét utáni első vasárnapra eső Isteni Irgalmasság ünnepnapján Fausztina nővér szentté avatásának huszadik évfordulójáról emlékezett meg.

A lengyel nővért (eredeti nevén Helena Kowalskát), az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának szerzetesnőjét II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, majd 2000-ben ezen a vasárnapon avatta szentté. Az idei április 19-re esik a tizenötödik évfordulója XVI. Benedek pápává választásának. A 2013-ban lemondott, azóta a Vatikánban élő nyugalmazott pápa a napokban töltötte be 93. évét.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Vatikáni média

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.