Pesti Srácok

Az erdélyi magyar lapok és portálok határozottan elutasítják Klaus Iohannis szerdai nyilatkozatát

Az erdélyi magyar lapok és portálok határozottan elutasítják Klaus Iohannis szerdai nyilatkozatát

Az erdélyi magyar lapokban és portálokon közölt vezér- és véleménycikkek szerzői határozott hangon és egybecsengően elutasítják, hogy Klaus Iohannis szerdán Erdély elcsatolásának veszélyét lebegtette meg és ezt azzal is illusztrálta, hogy televíziós beszédében bizonyos szavakat magyarul mondott. A véleménycikkek egy része szerint, a román államfő leírta magát az erdélyi magyarság előtt.

A Krónika című napilap vezércikke "aljas húzásnak" minősítette az elnök megnyilvánulását, amely jól példázza, hogy Románián belül mennyire magára hagyatott az erdélyi magyarság.

- állapította meg. Hozzátette: az erdélyi magyarok többsége számára szimpatikusabb vagy legalábbis vállalhatóbb a román jobboldal. "Na most a magyar-román közeledést gyakorlatilag évtizedekkel visszavető Iohannis bebizonyította, hogy nincs kisebbik rossz." A Krónika vezércikke végén román nyelvű "La revedere, (viszlát) Klaus Iohannis" kijelentéssel köszönt el az államfőtől. Hozzátette: "megértené az Auf Wiedersehen!-t is, nem érdemli meg".

PestiSracok facebook image

A Maszol.ro véleménycikkének szerzője úgy véli: Iohannis "hisztérikus kirohanásának" nem mellékes célja elterelni a figyelmet arról, hogy a kormány nem tudja kezelni a koronavírus-járványt követő gazdasági és szociális válságot. Az államfői megnyilvánulás a cikkíró szerint "nem egyéb alig burkolt gyűlöletkeltésnél, amelynek nálunk nyugatibb demokráciákban komoly ára van".

A Főtér.ro portál véleménycikkírója azt ajánlja: aki üzenni akar Iohannisnak, írja alá a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Hozzáteszi: a koronavírus-járvány és a járvány elleni intézkedések szinte leállították az aláírásgyűjtést, de az elkövetkező hét napban még van lehetőség a kezdeményezés támogatására, például az Írdalá.hu honlapon. A cikkíró a szemétgyűjtő civil akciók jelszavát parafrazálva angolul írta cikke végére: "Do it for Iohannis!" (Tegye meg ezt Iohannisért!).

A Transindex.ro cikkírója listázta, hogy az államfő megszólalása milyen valótlan állításokat tartalmazott, majd megállapította: "Iohannis nem vitatkozik, hanem - a képviselőházi többség lejáratása érdekében, amelyet, mint alkotmányos államfőnek, respektálnia illenék - a romániai magyarságot illeti tiszteletlen gúnnyal, a romániai magyarságot tünteti föl egyetemlegesen a román állam ellenségének." Hozzátette: "a magyar nyelvhasználatnak, mint a honárulás megfelelőjének a szarkasztikus fölidézésével" Iohannis voltaképpen kétségbe vonja a magyar nemzeti kisebbség egyenlő jogait, egyenlő méltóságát, államalkotó mivoltát.

A Háromszék vezércikkében arra figyelmeztetett, hogy a magyarellenes uszítás ezúttal nem "a román nemzet bohócától", a csúcsformájában is csupán néhány százaléknyi támogatottságot maga mögött tudó Corneliu Vadim Tudortól jött, hanem az ország első embere nyilvánult meg, egy kimondottan erre a célra megszervezett, több csatornán élőben közvetített hivatalos nyilatkozatban. "Ez már a lejjebbnél is lejjebb van!" - állapította meg a cikkíró.

A Székely Hírmondó háromszéki napilap vezércikkírója kitért arra, hogy Iohannis szász ősei az autonómia birtokában járulhattak hozzá meghatározó mértékben az ország kultúrá­jához, míg az államfő "dicső és méltó elődje (utalás Nicolae Ceausescu kommunista diktátorra) el nem adta őket kilóra Németországnak".

- írja gúnyosan a Székely Hírmondó.

A Hargita népe napilap vezércikkírója szerint, az államfő a Szociáldemokrata Pártot (PSD) támadta, de az erdélyi magyarság kapta az ütéseket. "Hogy veszekednek egymással? Az ő bajuk... Ha élben állnak némelyik magyar politikussal, az is az ő bajuk... De sajnos, a mi bajunk, a miénk, erdélyi magyaroké, hogy ezek a szemben álló felek pofozkodni akarnak, és a sallerek zömét mi kapjuk" - fogalmazott a cikkíró.

A Maros megyei Népújság vezércikkírója szerint nem kétséges: Iohannis bocsánatkérése elmarad, a gyűlöletkeltés viszont megteszi hatását még ezekben a vészterhes időkben is. A kolozsvári Szabadság napilap vezércikke szerint, Klaus Iohannis immár a látszatra sem ad. Az államfő szakított a román politikának azzal a hagyományával, hogy kínosan vigyáz a politikai korrektség látszatára, még akkor is, ha ordas nacionalista eszmék mellett áll ki. Az államfő elfogadta a hírszerzés által sulykolt doktrínát, miszerint a romániai magyarság nemzetbiztonsági veszélyforrást jelent, s ehhez igazította az elnöki hivatal politikáját. A Szabadság szerint, Iohannis megnyilvánulása restaurációt jelez: azt, hogy Románia visszatért a nemzeti kommunizmus idejéből örökölt, de az elmúlt száz évet végigkísérő kisebbségellenes politikájához.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: maszol.ro

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.