Pesti Srácok

Az Európai Bizottsághoz szalad toporzékolni Szabó Tímea és Jávor Benedek

null
Fotó: Horváth Péter Gyula

Az Európai Bizottsághoz fordul panasszal Szabó Tímea és Jávor Benedek a felhatalmazási törvény miatt. Úgy vélik, az Országgyűlés fideszes többsége által hétfőn elfogadott felhatalmazási törvény nem csupán a magyar jogállamiságon és alkotmányosságon ejtett végzetes sebet, de rendelkezései az Európai Unió jogát is több ponton sértik.

A Párbeszéd frakcióvezetője és uniós tanácsadója ezért panasszal fordulnak az Európai Bizottsághoz, hogy vizsgálja meg a törvényt az európai jogrend szempontjából, és annak sérelme miatt haladéktalanul kezdeményezzen kötelezettségszegési eljárást a magyar kormánynak a koronavírus-járvány ürügyén elfogadott, ám az azzal szembeni védekezés szempontjából szükségtelen és aránytalan törvényével szemben.

Szabó Tímea szerint "a néhány óra alatt hatályba lépő törvény többek között sérti a kormánypártok által korábban elfogadott Alaptörvényt, hiszen már a megalkotás előtt, a rendeletek ismerete és jóváhagyása nélkül határozatlan időre hosszabbítja meg a később megalkotott rendeletek hatályát. Ez az Alaptörvény szövegszerű tartalmával ellentétes, mert az megköveteli a megalkotott rendelet jóváhagyását. A meg nem alkotott rendeletet értelemszerűen nem lehet jóváhagyni."

Úgy vélik, a törvény szintén sérti az Alaptörvénybe foglalt hatalommegosztás elvét, miután a parlament által alkotott minden törvénytől határidő nélkül térhet el a kormány. A rendkívüli állapotnak kell, hogy legyen egy, a törvényben meghatározott vége.

PestiSracok facebook image

Jávor Benedek leszögezte:

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.