Pesti Srácok

Az indokolatlan felhalmozással a háztartási hulladék mennyisége is nő

null

Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca közleménye szerint a veszélyhelyzet miatt az emberek, családok jóval több időt töltenek otthon, ami magával hozza a különböző hulladéktípusok ugrásszerű növekedését is.

Az utóbbi hetekben a fogyasztás jelentős élénkülése leginkább az élelmiszer- és vegyi áru üzletekben volt jellemző. A 11. héten a tartós élelmiszerek heti fogyásának mértéke öt-hatszoros mennyiségre ugrott, az egyes kereskedelmi egységek napi forgalmában 30-500 százalékos emelkedés volt tapasztalható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján a kiskereskedelmi forgalom március második hetében az előző év azonos időszakához képest 55 milliárd forinttal nőtt - ismertette a minisztérium.

A tárca közleménye szerint Boros Anita, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: arra kérnek mindenkit, hogy jobban gondolja végig, mit és hogyan használ fel. Odafigyeléssel megelőzhető a pazarlás, most különösen fontos a tudatos vásárlás.

PestiSracok facebook image

- hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Boros Anita kiemelte azt is: ezt az időszakot arra is kihasználhatják a családok, hogy példát mutassanak a fiatalabb generációnak a szelektív hulladékgyűjtés területén.

- tette hozzá.

MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.