Pesti Srácok

Az Izvesztyija szerint Oroszország megkezdte a hiperszonikus fegyverek elleni védelem kidolgozását

Az Izvesztyija szerint Oroszország megkezdte a hiperszonikus fegyverek elleni védelem kidolgozását

Oroszország megkezdte egy rádióelektronikai hadviselési rendszer fejlesztését, amelynek feladata, hogy megzavarja az ellenséges hiperszonikus repülő szerkezeteket – közölte csütörtökön az Izvesztyija című napilap az orosz hadiipari komplexumból származó értesülésekre hivatkozva.

A rendszernek képesnek kell lennie a már meglévő és a jövőben kifejlesztendő hiperszonikus eszközök megzavarására és csapásaik elhárítására célzó szerkezeteik elfojtása révén, repülésük utolsó szakaszában. A rádióelektronikai védelemnek meg kell akadályoznia az optoelektronikai, radar- és műholdas navigálású önvezérlő robbanótöltetek pontos célba jutását. A szakértőkre hivatkozó Izvesztyija szerint a rendszernek akkor is meg kell tudnia akadályoznia a cél megsemmisítését, ha a hiperszonikus eszköz már áthatolt a lég- és rakétavédelmi rendszeren.

Hiperszonikus fegyverek fejlesztését Oroszország mellett hivatalosan eddig csak az Egyesült Államok és Kína ismerte el.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.