Pesti Srácok

Disznóhússal provokálta a muszlimokat ramadánkor a brit liberális politikus

null

A vészhelyzetben, karanténban fontos, hogy az ember megőrizze a humorérzékét, tudjon egy jót nevetni. Ha máson nem is, de mindenképpen lehet azon a liberális-demokrata brit politikuson, aki szolidaritásból, jóemberségből és toleranciából úgy gondolta, hogy a muszlimokkal együtt csinálja majd a ramadánt, de túlcsordult a tolerancia, és a politikus véletlenül megjelölte a Brit Muszlim Tanácsot egy olyan fotón, amelyen a reggelije szerepelt egy nagyobb adag baconnel. Hupsz.

– írta Ian Manning, az egyik legliberálisabb és legdemokratább brit politikus, amikor meg akarta mutatni az egész világnak, hogy ő annyira remek ember, hogy szeretetből (nem politikai megfontolásból) megtartja a ramadánt. Manning nevét egyébként onnan lehet ismerni, hogy ő volt a leghangosabb Brexit-ellenző a fanatikusan kilépésellenes #FBPE (‘Follow Back Pro EU’) formáció tagjaként.

Nem is lenne baj azzal, hogy egy ilyen kisstílű húzással akar jó pontokat szerezni a muszlimoknál, csak ugyebár a tojás mellett a tányéron ilyen helyzetben nem mutat jól a bacon, ami ugyebár disznóhús, ez pedig a muszlimok számára minden körülmények között tiltott, ilyenkor azonban még provokációnak is minősül.

PestiSracok facebook image

Lehetséges, hogy Manning ismeri Karácsony Gergely munkásságát, mert ahelyett, hogy beismerte volna a hibát és bocsánatot kért volna, a brit politikus szánalmas magyarázkodásba kezdett azzal kapcsolatban, hogy "a lényeg nem az étel, hanem maga a böjtölés", és egyébként az allergiája miatt le vannak korlátozva a lehetőségei. Aztán nagy nehezen mégis rávette magát, és leírta: sajnálja a történteket, tanulni fog a hibájából. Na jó, a végére még azért odaírta, hogy amúgy "hajnali 4 óra volt, és még nem látott rendesen semmit".

A The Telegraph által idézett bocsánatkérés már kicsit összeszedettebb volt: elmondta, hogy eszébe sem jutott erre odafigyelni, és bacon volt a hűtőben, ezért bacont evett. A muszlimoknál ugyan kimosakodott, viszont több más vallási csoportot megsértett az, hogy a liberális demokraták nem érdeklődnek ennyire a keresztény böjt és a hinduk Navaratri fesztiválja iránt.

Az eset persze nem túl komoly, leginkább vicces, viszont jól megmutatja azt, hogy miért nincs semmi értelme egy nem vallásos embernek pusztán a politikai vagy szociális jó pontok megszerzése érdekében szolidaritást vállalni másokkal, és itt nem feltétlenül csak a vallási közösségekre kell gondolni. Kedves Manning: a muszlimok hívő emberekként a liberális demokraták nélkül is nagy örömmel vágnak bele egy ilyesn spirituális utazásba, plusz senki nem kérte meg a liberális demokratákat, hogy segítsenek be, mert nélkülük bizony az idei ramadán elmaradna.

Forrás: The Telegraph, metro.co.uk; Fotó: metro.co.uk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.