Pesti Srácok

DK: a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást

DK: a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben – mondta László Imre, a párt egészségügyi szakpolitikusa, a XI. kerület polgármestere szombati online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a járvány kezdete óta a kormány folyamatosan azt bizonyítja, hogy a propaganda gyártásán túl nem sok mindenhez ért, s nincsenek érdemi intézkedései.

– mondta, hozzátéve, hogy a felelősséget igyekeznek áttolni az önkormányzatokra, amelyek viszont semmiféle segítséget nem kapnak ahhoz, hogy megküzdjenek a mindennapok kihívásaival.

PestiSracok facebook image

László Imre közölte: jól hangzik az az állítás, hogy több millió maszk érkezett az országba, ám ebből az újbudai rendelőintézet egy darabot sem látott, ahogy védőszemüveg vagy izolációs köpeny sem érkezett.

Hozzátette, a XI. kerület eddig, mintegy 100 millió forintot költött a védekezésre; rendeltek külföldről például maszkokat, amelyek soha nem érkeztek meg, így ezeknek visszakérték az árát. Gondoskodniuk kell a háziorvosok ellátásáról is, hiszen a kormány által kiosztott maszkok már elfogytak.

Tesztelték továbbá a helyi idősotthon 119 lakóját és a dolgozókat, de mindenki eredménye negatív lett – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.