Pesti Srácok

Fegyveres rendőrök zavarták meg a szentmisét Párizsban

null

Egy párizsi templomban éppen istentiszteletet tartottak múlt vasárnap, amikor belépett három fegyveres rendőr és megpróbálta leállítani a szertartást. A templom mellett lakó egyik szomszéd telefonált be a rendőrségre azzal a bejelentéssel, hogy titokban misét tartanak a templomban. A plébános elmondta, hogy zártkörű szertartásról volt szó, még a templom ajtaját is bezárták, hogy a hívek ne menjenek be.


Igencsak meglepődtek a Párizs 8. kerületében lévő Saint-André-de-l’Europe templomban, amikor szentmise közben egyszer csak belépett az épületbe három rendőr fegyverrel az oldalán. Philippe de Maistre atya elmondása alapján összesen heten voltak a templomban, egy diakónus, az orgonista, a kántor, az egyházközség három tagja és ő maga – írja az Aleteia. Az atya felháborodva mesélt a történtekről, amit már csak azért sem tud mire vélni, mivel a törvények szerint a templomban a rendőrhatóság nem más, mint a plébános, ennek értelmében pedig még a rendőrök is csak az ő engedélyével léphetnek be a templomba, ez alól az egyetlen kivétel a tűzoltóság. A plébános úgy döntött, hogy folytatja a misét, de a rendőrök felszólították, hogy fejezze be és pénzbírsággal fenyegették meg. Végül megzavarva a szertartást a rendőrök tizenöt perc elteltével elmentek, de előtte még távozásra szólították fel a három ottlévő egyházközségi tagot.

Fegyverrel be sem mehettek volna a templomba

Philippe de Maistre atya bement a rendőrőrsre, hogy tisztázza a történteket. Kiderült, hogy a templom mellett lakó egyik szomszéd telefonált be a rendőrségre azzal a bejelentéssel, hogy titokban misét tartanak a templomban. A plébános elmondta, hogy zártkörű szertartásról volt szó, még a templom ajtaját is bezárták, hogy a hívek ne menjenek be. Az atyát végül nem bírságolták meg, Michel Aupetit párizsi érsek a Radio Notre-Dame-nak adott interjújában azonban elítélte a rendőri intézkedést, mivel a rendőrök fegyverrel be sem mehettek volna a templomba.

PestiSracok facebook image

Forrás: Sputnik.fr/ Fotó: Wikipedia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.