Pesti Srácok

Fehér Ház: Donald Trump újabb vírusteszten esett át, az eredmény negatív

Fehér Ház: Donald Trump újabb vírusteszten esett át, az eredmény negatív

Donald Trump amerikai elnök újabb vírusteszten esett át, az eredmény negatív – tudatta csütörtökön este kiadott közleményében a Fehér Ház. A közlemény szerint az amerikai elnök egészséges és tünetmentes.

Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, a demokraták mostani elnökjelöltje csütörtökön jelezte, hogy szívesen megosztaná a korábbi járványok során szerzett tapasztalatait Donald Trumppal. Biden a villájából közvetített videós sajtókonferencián úgy fogalmazott: "kicsit másként ugyan, de mi is átestünk ezen, és remélem, néhány leckét megszívlelhetnek abból, amit mi jól csináltunk, és abból is, amit talán rosszul tettünk". Hozzáfűzte még: nem azért akar Trumppal beszélni, hogy kritikát fogalmazzon meg, hanem hogy közölje vele: "én erről így gondolkodom, ezt így kellene csinálnotok".

Joe Biden alelnöksége idején ebolajárvány pusztított, de nem az Egyesült Államokban, hanem Afrikában. Az Egyesült Államokban nem fordult elő ebolafertőzés.

Donald Trump a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián reagált Biden felvetésére.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az elnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller