Pesti Srácok

Görögország a nemzetközi bírálatok miatt ismét elfogadja a menedékkérelmeket

null

Humanitárius és emberi jogi szervezetek bírálták az athéni hatóságok döntését, hogy szüneteltetik a menedékkérelmek befogadását. Így a nemzetközi bírálatok miatt Görögország ismét lehetővé tette a menedékkérelmek benyújtását azok számára, akik március 1-je után illegálisan léptek az ország területére. A görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium keddi közlése szerint minden egyes esettel foglalkoznak.

- hangsúlyozta a tárca.

A minisztérium szerint a kérelmek elbírálásának időtartamára az embereknek a menekülttáborokban kell maradniuk.

PestiSracok facebook image


- tette hozzá a Nótisz Mitarákisz vezette minisztérium.

Migránsok ezrei próbáltak átjutni a török-görög szárazföldi határon Görögországba azóta, hogy február 28-án Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvőket. Görögország emiatt úgy döntött, hogy egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását, és katonai erőkkel erősíti meg a határait, hogy visszaszorítsák az illegális határátlépést. Ennek ellenére csaknem 1900-an jutottak át görög területre. Őket Athén mellett a Malakasza, és Szaloniki mellett a Szintiki menekülttáborokban helyezték el.


Luxemburg és Németország várja a fiatalkorú migránsokat

Humanitárius és emberi jogi szervezetek bírálták az athéni hatóságok döntését, hogy szüneteltetik a menedékkérelmek befogadását. A dpa német hírügynökség kedden úgy értesült, hogy Németország a jövő héten 50 fiatalkorú menedékkérőt enged beutazni a görögországi szigeteken létesített menekülttáborokból. Miután letöltötték az új típusú koronavírus-járvány miatt szükséges kéthetes karantént Alsó-Szászországban, szétosztják őket a német tartományok között. A dpa szerint Németország Luxemburggal közösen tervez charterjáratot indítani a súlyosan beteg, vagy szülői felügyelet alatt nem álló - 14 évesnél fiatalabb - menekültekért.


- mondta Jórgosz Kumucákosz, a görög bevándorlási tárcavezető helyettese.


Asselborn reményét fejezte ki, hogy a Görögországgal való szolidaritás gesztusa követendő példa lesz más uniós tagállamok számára is.


Forrás: MTI/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.