Pesti Srácok

Gulyás Gergely: változatlanok maradnak a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben

null
Fotó: Horváth Péter Gyula

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától - nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán az MTI-nek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- közölte Gulyás Gergely.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint, veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még