Pesti Srácok

Halálos méreg kerülhet a drogpiacra

Halálos méreg kerülhet a drogpiacra

Rendőrségi elemzők szerint albán bűnözőcsoportok akarnak a koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnése után a kontinens drogtrónjára ülni; ehhez már a készleteket is felhalmozták – írja a Magyar Nemzet.

A drogpiac leuralásához az elemzők a fentanil nevezetű, a heroinnál ötvenszer erősebb klinikai fájdalomcsillapítót tartják a kulcsnak, ami azonban még a hagyományos drogoknál is veszélyesebb fogyasztójára nézve. A fentanil eredetileg szintetikus, erős fájdalomcsillapító, hatása miatt csak szigorú, kórházi orvosi felügyelet mellett alkalmazható. A drogkereskedők hamar rájöttek, hogy nem más, mint az eredetinél olcsóbb, mesterségesen előállított heroin, csak annál sokkal erősebb, éppen ezért sokkal veszélyesebb. A rendőrségi szakértők szerint a fentanil ötvenszer erősebb, mint a heroin. Euróbában nem elterjedt a használata, de az elmúlt években már használták olcsó dizájnerdrogok készítéséhez, amelyek részben kiszorították a heroint a piacról. A kereslet csökkent, így viszont a heroin olcsóbb lett. A koronavírus veszélye miatt az ismert okokból leállt a kínai utánpótlás, kiürült a feketepiac drogkészlete. Az Europol felderítői szerint albán bűnözőcsoportok várnak arra, hogy a koronavírus okozta veszélyhelyzet elmúltával újra beinduljon a feketegazdaság és kinyíljanak a határok. A drog­üzlet is robbanni fog, miután megtelnek a közösségi terek, beindulnak a tömegrendezvények.

Az albán maffia ipari mennyiségű mákot vásárolt fel olcsón, hiszen nem volt felvevőpiac. A felderítés szerint titkos raktárakban több tonnányi heroint állítottak már elő, elkezdődött az európai raktárak, depólakások feltöltése a kamionokban kicsempészett anyagból. Az albánok – akik fentanilt is szereztek – erősek, szervezettek, a háttérben teljes térnyerésre készülnek a járványveszély miatt kicsit elkényelmesedett európai bűnözők frontján. A rendőrök már most kiemelt figyelemmel kísérnek minden Albánia felől érkező kamiont; a kockázatelemzés a határok megnyitása után a belépő albán magánszemélyekre is kiterjed majd. A magyar nyomozók szerint egyelőre csak olyan hírek vannak, hogy az albánok tranzitútvonalként vették számításba a drog terítésé­ben Magyarországot. Mivel a hazai kábítószerpiacot a kontinens nyugati részéből látják el, borítékolható, hogy itt is felbukkanhat az albán heroin, a fentanillal kevert halálos méreg. A magyar rendőrség képben van; együttműködve a tagállamok bűnüldöző szerveivel, mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák azt, hogy az albán maffia megmérgezze Európát – írja összefoglalójában a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."