Pesti Srácok

Hallgatólagosan elfogadta a román képviselőház Székelyföld autonómiastatútumát

null

A román parlament alsóháza hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumának törvénytervezetét. A törvénytervezetekről a román parlament először megkeresett háza 45 napon belül dönt – adta hírül kedden a törvénytervezetet kidolgozó Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

Az SZNT Románia alkotmánya 75. cikkelyének a második bekezdését idézte, amely értelmében a törvénytervezetekről a román parlament először megkeresett háza 45 napon belül dönt. A határidő átlépése esetén a törvény az illető ház által elfogadottnak számít, és átkerül a parlament másik házához. Itt már nincsen határidő szabva az elfogadásra vagy elutasításra. A román parlament honlapján az jelenik meg, hogy a tervezetet április 23-án fogadta el a képviselőház, és az immár a szenátus asztalán van. Korábban a törvénytervezeteket jogtechnikai szempontok, valamint gazdasági és szociális szempontok alapján vizsgáló Törévnyhozási Tanács, valamint Gazdasági és Szociális Tanács is negatívan véleményezte. A tervezet negatív véleményezést kapott a kormánytól, a közigazgatási és területrendezési bizottságtól, valamint az emberi jogi, egyházi és kisebbségi bizottságtól is. A tervezet megvitatását a szenátus még nem tűzte napirendre. Az SZNT elismerte, hogy a Képviselőház a rendkívüli állapot miatt nem tudta tartani a 45 napos határidőt, de úgy vélte, a fejlemény ismét bizonyítja, hogy érdemes ismételten is benyújtani a Székelyföld autonóm státusát meghatározó törvénytervezetet. A tanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy a képviselőház szakbizottságaiban kulturált vita folyt a tervezetről, mi több, néhány képviselő a tervezet mellett foglalt állást, illetve tartózkodott. Az SZNT ugyanakkor köszönetet mondott a két beterjesztőnek: Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselőnek.

A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben mandátumot szerzett, de pártjukkal vitában álló két képviselő tavaly decemberben nyújtotta be a törvénytervezetet. Akkor azt tartották céljuknak, hogy érdemi vitát váltsanak ki a tervezetről. 2017 decemberében Kulcsár-Terza József egyedül nyújtotta be a tervezetet, akkor azonban a parlament érdemi vita nélkül elutasította.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.