Pesti Srácok

Hétfőtől csak eltakart arccal szabad használni a fővárosi tömegközlekedést 6 éves kor felett

null

Hétfőtől csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a rendelkezés a 6 éven aluli utasokra nem vonatkozik.

Az új utazási feltétel betartásának elősegítésére Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai. A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak. A BKK tájékoztatása szerint, maszkot osztanak a következő napokban reggel 7 és 9 óra között a metróállomás bejáratainál a Batthyány téren, a Deák Ferenc téren, a Nagyvárad téren, az Örs vezér terén, a Széll Kálmán téren és Újpest-központnál, valamint Kelenföld-vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál, Kőbánya-Kispesten és a Nyugati pályaudvarnál.

Hétfőtől - a fővárosi Operatív Törzs korábbi döntése értelmében - a közösségi közlekedés járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása. A rendelkezés a 6 éven aluli utasokon kívül nem vonatkozik például azokra a járművezetőkre sem a közösségi közlekedésben, akik meg tudják tartani az utasoktól való legalább kétméteres távolságot, illetve, akiket a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el az utasoktól.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.