Pesti Srácok

Honvédelmi Minisztérium: Több száz idősotthon fertőtlenítését kezdték meg a katonák

Honvédelmi Minisztérium: Több száz idősotthon fertőtlenítését kezdték meg a katonák

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében országszerte több száz idősotthon fertőtlenítését kezdték meg a katonák szerdán – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Úgy fogalmaztak: a Magyar Honvédség számára kiemelten fontos a magyar állampolgárok biztonsága, ezért saját erőinek és kritikus képességeinek megóvása mellett – az operatív törzs feladatszabása alapján – továbbra is minden rendelkezésre álló képességgel segíti a védekezést a kialakult járványügyi helyzetben. Céljuk, hogy az ország lakosai a lehető legtöbb és legszélesebb körű segítséget kapják meg. Ezért vesznek részt a katonák már a kezdetektől minden rendelkezésre álló képességgel a koronavírus járvány magyarországi terjedésének megfékezése érdekében végzett feladatokban. Emlékeztettek: az országos tisztifőorvos április 12-én rendelte el a fővárosban a Pesti úti Idősek Otthona fertőtlenítését, amelyet az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj speciálisan képzett katonái végeztek el. Az öt napig tartó fertőtlenítésre egy huszonöt katonából álló, úgynevezett biológiai mentesítő csoport érkezett kézi eszközökkel és anyagokkal a különböző fertőtlenítési és mentesítési feladatok ellátására.

Az operatív törzs döntése alapján a népegészségügyi szakemberek országosan felmérték az idősotthonok körében a koronavírus elleni fertőtlenítés szükségszerűségét, és a Magyar Honvédség képességeinek felhasználásával szerdán kezdetét vette több száz intézmény térítésmentes fertőtlenítése. A felmérések során az intézményvezetőket szakemberek keresik fel, akik nyilatkoznak arról, hogy igénylik-e a katonák segítségét. A fertőtlenítés főbb területei az intézmények bejáratai, külső területei és a közös helyiségek. A Magyar Honvédség mentesítésben részt vevő katonái garantálják a feladat hatékony és gyors végrehajtását, a legkisebb kellemetlenséget okozva ezzel az idős embereknek. Az ő érdekeik, biztonságuk és méltóságuk szem előtt tartása mellett kiemelten figyelnek az intézményvezető által meghatározott szakmai szempontokra, és az intézmény lehetőségeire. A fertőtlenítést minden intézményben a vezető igényeinek megfelelően és az általa meghatározott területeken, helyiségekben hajtják végre. A fertőtlenítést a székesfehérvári vegyivédelmi zászlóalj állománya, valamint az általuk felkészített, és a jelen feladatra speciálisan kiképzett közel 700 szerződéses és tartalékos katona végzi. A feladatba bevont katonák felkészültek a kézi, valamint a gépekkel történő mentesítésre, fertőtlenítésre is – áll a HM közleményében.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.