Pesti Srácok

Hollik: Kínosan hallgat Karácsony a Pesti úti idősotthonban történtekről

Hollik: Kínosan hallgat Karácsony a Pesti úti idősotthonban történtekről

Mindeddig nem válaszolt a Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a kormánypártok által feltett kérdésekre Karácsony Gergely főpolgármester - jelezte Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Felidézte, pénteken arról érdeklődtek a magyar emberek nevében igaz-e, hogy a járvány kitörésekor és utána hetekig nem volt főállású orvos az otthonban, igaz-e az, hogy hagyták távozni a korábbi orvost, aki visszavonta ugyan a járvány miatt a felmondását, de munkájára az intézmény nem tartott igényt.

Arról is érdeklődtek, hogy írattak-e alá titoktartási nyilatkozatot a korábbi orvossal és, ha igen ezt miért tették, "mit kell titkolni". Mindezt közlése szerint most azzal egészítették ki igaz-e, hogy a mai napig nincs a Pesti úti idősotthonban orvos. Emlékeztetett arra, a fővárosi önkormányzat által fenntartott intézményben kétszáznál is többen fertőződtek meg koronavírussal, ami a hazai betegek egyhetedét jelenti, így nyugodtan kimondható, hogy ez az ország első gócpontja.

-fogalmazott Hollik István, aki kérdésre válaszolva azt közölte, a politikai felelősség megállapítására ötévente nyílik módjuk a választópolgároknak az önkormányzati választáson.

PestiSracok facebook image

Egy másik kérdésre a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, amikor a kormányzat részt vállalást kért a településektől a koronavírus-járvány elleni védekezésből az ellenzéki vezetésű önkormányzatok arról beszéltek, hogy ellehetetlenítik a működésüket. "Ehhez képest rendeleti úton béreket emelni, azt gondolom, eléggé felháborító". Kifejezetten visszásnak nevezte azt is, hogy rendeleti úton olyan embert tesznek egy fővárosi cég igazgatósági tagjává Rusznák Imre személyében, "aki a 2010 előtti Demszky-korszak legsötétebb parkolási ügyeiben volt benne".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.