Pesti Srácok

Horvátországban és Szlovéniában enyhítenének a korlátozásokon

null

Szlovénia a miniszterelnök szerint két-három héten belül enyhíthet az egészségügyi helyzet miatt érvényben lévő korlátozásokon, Horvátország megnyitná a termelői piacokat húsvét előtt.

Janez Jansa szlovén kormányfő a hétvégén úgy értékelte: két-három hét múlva a kabinet enyhíthet egyes érvényben lévő korlátozásokon, amelyeket a koronavírus-járvány terjedésének lassítására vezettek be.

-hangsúlyozta a miniszterelnök.

PestiSracok facebook image

Szlovéniában a hétfői hivatalos közlés szerint egy nap alatt 24-gyel, 1021-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 30-an haltak meg a járvány következtében, a legutóbbi 24 órában ketten. Szlovénia nem közöl az elhunytak nemére, egészségügyi állapotára és korára vonatkozó adatokat. A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Eddig összesen 28 253 koronavírustesztnek lett negatív eredménye az országban.

Horvátországban már korábban beszüntettek minden szükségtelen tevékenységet. A válságstáb ugyanakkor vizsgálja annak lehetőségét, hogy még húsvét előtt újra megnyissa a termelői piacokat. Horvátországban az eddigi utolsó közlések szerint egy nap alatt 40-nel, összesen 1222-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 16 halálos áldozata van a járványnak. A hétfőn bejelentett halálos áldozat egy középkorú férfi volt, aki nem szenvedett más betegségben. Az első fertőzés megjelenése óta 125 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 36 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Az országban a vírus megjelenése óta 11 464 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi hivatal (HZJZ) igazgatója elmondta: a fertőzöttek között 26, tíz éven aluli gyermek is van, a legfiatalabb két hónapos. Tíztől húszéves korig 33 fertőzöttet regisztráltak, 143-an hetven évnél idősebbek, a legtöbben pedig 50 és 60 év közöttiek.

-hangsúlyozta az igazgató.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.