Pesti Srácok

Húsvét és védekezés helyett: még mindig a jogállamiságnál van leragadva a balliberális sajtó

Húsvét és védekezés helyett: még mindig a jogállamiságnál van leragadva a balliberális sajtó

Az idei húsvét igazán különleges, ennek megfelelően rengeteg témát találhatott volna magának a haladó sajtó akkor is, ha idegenkednek a feltámadás ünnepére való megemlékezéstől. Ehelyett a Népszavának újabb rendkívül aktuális témát sikerült feldolgoznia: a jogállamiságot. A balliberális lap húsvét alkalmából a nemzetközi sajtó magyarellenes össztüzéből szemezgetett.

A Die Welttől például azt sikerült kihámozniuk, hogy a német kereszténydemokraták egyik vezetőjének nyilatkozata szerint éberen figyelik a magyarországi fejleményeket, de azt a Bizottságnak kell megállapítania, hogy a felhatalmazási törvény sérti-e az európai jogot. Az interjúban Ziemiak kijelentette, hogy a Néppárton belül most ugyanazok a tagszervezetek akarnak megszabadulni Orbán Viktortól, amelyek már korábban ugyanezt az álláspontot képviselték. A döntő azonban az, hogy visszavonják-e a különleges jogokat a válság után. Ezt viszont az úgynevezett felhatalmazási törvény is előre bocsátja, így ennek taglalása csak felesleges hangulatkeltésnek tűnik.

A Frankfurter Rundschau ennél továbbment, ők egyből a német szocialisták elnökét, a tavaly tavasszal Tóth Bertalannal konferenciázó SPD-s Katarina Barleyt kérdezte a magyar jogállamiságról. Az Európai Parlament német alelnöke a lapnak adott nyilatkozatában nem meglepő módon kemény uniós fellépést sürgetett Magyarország és Lengyelország ellen. Szerinte Brüsszelnek az Európai Bírósághoz kell fordulnia, miután a két kormány arra használja fel a ragályt, hogy csak még jobban megnyirbálja a demokráciát és a jogállamot. Ennek tetőzése gyanánt pedig azt is felvetette, hogy adott esetben a Bizottságnak közvetlenül kellene beavatkoznia a magyar belpolitikába a kormány gyengítése érdekében.

Emellett a Népszava megpróbálta menteni a CNN becsületét, sikertelenül. A lap arról ír, hogy Szijjártó Péter a három napja adott interjúban korántsem tette helyre a tévés hírcsatorna műsorvezetőjét, "hiába is állítja a közeli propaganda". Pedig de. Ennek ellenére a Népszava hősként ünnepeli a CNN műsorvezetőjét, aki "kikérte magának, amikor a magyar külügyminiszter az Orbán Viktornak adott jogosítványok kapcsán álhírek terjesztésével vádolta meg a televíziót". Majd az összefoglalóban ironikus módon levezeti a lap, miért is volt igaza Szijjártó Péternek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Népszava; Fotó:bpb.de

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.