Pesti Srácok

Illegális kertészet: nagypályás nógrádi drogtermesztőket fogott el a rendőrség

null

A most elfogott férfi társát nemrég Németországban fogták el a szállítmány egy részével. Ezek után a gyanúsított sietve el akarta költöztetni a marihuánaültetvényt, de a rendőrök gyorsabbak voltak.

közölte a rendőrség.

A német rendőrség még márciusban arról tájékoztatta a magyar kollégáit, hogy a hónap végén egy magyar férfit 3,7 kg marihuána szállítása közben az osztrák határ közelében elfogtak és a drog eredetét illetően a nyomok Magyarországra vezetnek. A KR NNI nyomozói a kapott információk alapján haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és megállapították, hogy mely Nógrád megyei településen, konkrétan melyik ingatlanban folyt a kábítószer termesztése.

PestiSracok facebook image

A rendőri akció alkalmával a rendőrök kutatást tartottak a házban, ahol egy professzionálisan kialakított, már leszüretelt marihuánaültetvényt, valamint a még megmaradt 21 tő – az előzetes szakértői vélemény szerint – cannabis növényt találták meg. A helyszínen talált tárgyakból és eszközökből azt is megállapították a rendőrök, hogy az elfogott 32 éves férfi megkezdte az ültetvény felszámolását, illetve költöztetését is, azonban ezt a rajtaütéssel sikerült megakadályozni.

Forrás: Police.hu

Ajánljuk még