Pesti Srácok

Irán katonai műholdat lőtt fel az űrbe

null

Irán sikeresen pályára állított egy katonai műholdat – jelentette be szerdán az iráni Forradalmi Gárda.

A közlés szerint a Núr (Fény) elnevezésű műholdat az ország középső régiójából lőtték fel, egy eddig ismeretlen, Kasszed típusú, iráni gyártmányú hordozórakéta segítségével, és 425 kilométeres magasságban állították Föld körüli pályára. A Mehr félhivatalos iráni hírügynökség szerint a műholdat szerda reggel bocsátották fel, a Forradalmi Gárda megalakulásának 41. évfordulójának alkalmából. A hírt más források egyelőre nem erősítették meg. Irán az elmúlt hónapokban többször próbálkozott műholdak fellövésével, ám ezek nem jártak sikerrel. Legutóbb februárban tettek kísérletet erre, ám a műhold akkor nem érte el a Föld körüli pályát. Hétfőn a gárda haditengerészeti erőinek vezetője azt közölte, hogy az iszlám köztársaság 700 kilométeres hatótávolságú haditengerészeti rakétát fejlesztett ki.

Nyugati szakértők szerint az iszlám köztársaság katonai képességeire vonatkozó hivatalos bejelentések hitelessége legalábbis megkérdőjelezhető. Az iszlám köztársaság rakétaprogramja volt az egyik ok, amelyre hivatkozva az Egyesült Államok tavaly felmondta az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut és visszaállította az ország elleni szankciókat. A megállapodás értelmében ugyanis Teherán semmilyen tevékenységet nem folytathat olyan eszközökkel, amelyekkel nukleáris töltetet lehet célba juttatni. Irán váltig állítja, hogy rakétái nem ilyenek. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februárban leszögezte: az iráni rezsim a műholdak felbocsátását a ballisztikus rakéták kifejlesztését célzó programjára használja fel. Hozzátette, hogy a műholdak felbocsátásakor alkalmazott technológiák lényegileg azonosak és felcserélhetők a nagy hatótávolságú rendszereknél, köztük az interkontinentális ballisztikus rakétáknál alkalmazottakkal.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.