Pesti Srácok

Izrael újra Szíriát bombázta az éjjel

null

Az izraeli légvédelem több rakétát lőtt ki éjszaka a szíriai Homsz tartomány keleti részére - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint, a rakétákat Palmüra (arab nevén Tadmur) fölött az arab ország légvédelme hétfő éjjel megsemmisítette, mielőtt célba értek volna.

Az OSDH szerint, a rakéták a tartomány keleti részén lévő Irán-barát fegyveres csoportok állásait célozták. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. Az elmúlt hónapokban Izrael több hasonló támadást hajtott végre Szíriában állomásozó, Irán támogatását élvező milíciák ellen. Az izraeli hadsereg nem kommentálta a szíriai célpontok elleni támadás hírét, összhangban azzal a többéves gyakorlattal, amely szerint az ilyen külföldi célpontok elleni műveleteket Izrael nem erősíti meg, és nem is cáfolja.

Biztonsági források szerint, az izraeli harci repülőgépek a libanoni légtér felől érkeztek. Teherán és az általa támogatott fegyveres csoportok, elsősorban a libanoni Hezbollah Bassár el-Aszad szíriai kormányfő legfontosabb szövetségesei a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban. A polgárháború kilenc évvel ezelőtti kirobbanása óta Izrael több száz légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők, illetve a damaszkuszi vezetéssel szövetséges iráni erők és a libanoni Hezbollah ellen.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.