Pesti Srácok

Kásler: megvan a szükséges humánerőforrás a járvány kezeléséhez

Kásler: megvan a szükséges humánerőforrás a járvány kezeléséhez

Ha tartható a kormányzat határozott és gyors intézkedései nyomán kialakult kedvező járványhelyzet, elegendő humánerőforrással, ápolókkal, orvosokkal, rezidensekkel rendelkezik az ország a vírus leküzdéséhez - jelentette ki Kásler Miklós az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője emlékeztetett: a tárca és háttérintézményei már január 25-én megkezdték a járvány esetére érvényes eljárásrend kidolgozását egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadta a koronavírusra vonatkozó figyelmeztetését.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Az Operatív Törzs és a minisztérium mindig a két-három hétre előre prognosztizált helyzetre készül fel. Ez vonatkozik a kórházi rendszer átalakítására, a fertőzöttek ellátására specializálódó osztályok kialakítására, a szükséges védőfelszerelések biztosítására is - közölte a miniszter. Egyelőre kilenc budapesti, illetve megyei kórházakat jelöltek ki a betegek ellátására, ám, ha szükségessé válna mind a 112 kórházat be tudják vonni a rendszerbe - fűzte hozzá.

– sorolta.

Az egészségügyi világnap alkalmából is nyilatkozó Kásler Miklós megköszönte az egészségügyi dolgozók elhivatott helytállását. Hangsúlyozta, hogy kormány a rendelkezésére álló eszközökkel támogatni kívánja az ápolókat és a védőnőket. Ennek nyomán 2022-ig a fizetésük több, mint kétszeresére emelkedik, ami azt jelenti, hogy ettől az évtől 2022-ig 72 százalékkal nő.

– mondta a miniszter.

Forrás: MTI, Fotó: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.