Pesti Srácok

Kövér László a Bayer showban: a kutya sem kérte Soros Györgyöt, hogy segítsen Európán (videóval)

Kövér László szerint Soros György már meg sem próbálja elrejteni valódi szándékát, kendőzetlenül ír legújabb tervéről ebben a krízishelyzetben – fejtette ki az Országgyűlés elnöke az eheti Bayer showban. Kövér László a második Soros-tervvel kapcsolatban megjegyezte, hogy a milliárdos által nyújtott pénzügyi megoldásnak súlyos következményei lehetnek az unióra nézve.

A Kövér Lászlóval való beszélgetése során Bayer Zsolt felidézte Bibó István híres mondatát, hogy „demokrata az, aki nem fél”. Mindez annak kapcsán jutott a műsorvezető eszébe, hogy szemlátomást a magyar ellenzék folyamatosan retteg. Rettegésükben pedig agresszívvá válnak, és mivel félnek, így ők nem lehetnek demokraták. Kövér László erre azt reagálta, hogy bár ez eddig sose jutott eszébe, ez remek logikai következtetés. A házelnök ugyanakkor megjegyezte, hogy
az ellenzék inkább úgy csinál, mint, aki fél, mert amit ők hétről hétre előadnak a parlamentben az inkább színjáték, mint valós rettegés.

- magyarázta Kövér László.

PestiSracok facebook image

A házelnök ezt követően arról beszélt, hogy szerinte Soros György már meg sem próbálja elrejteni valódi szándékát, kendőzetlenül ír legújabb tervéről ebben a krízishelyzetben. Kövér László a Bayer showban a kettes számú Soros-tervről azt mondta, a milliárdos pénzügyi megoldásainak súlyos következményei lehetnek az Európai Unióra nézve.

– húzta alá Kövér László.

Forrás: hirtv.hu/Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.