Pesti Srácok

Közel másfél millióan ragadhatnak a tengereken a koronavírus miatt

null

A Nemzetközi Hajózási Kamara, a világ első számú hajózási szakmai szervezetének adatai szerint összesen 1.647.500 fő teljesít jelenleg szolgálatot a világon most közlekedő tengerjáró hajókon.

A koronavírus miatti áruforgalom-csökkenéssel mély válságba került a kereskedelmi tengerhajózás is. Az iparágat még egy nehézség érheti, ez pedig a hazatérni nem tudó szerződéses tengerészek helyzete, akik túlzás nélkül, százezerszámra ragadhatnak a tengereken vagy otthonuktól távoli kikötőkben.

A legtöbb tengerész a globális hajózásban Kínából, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Oroszországból és Ukrajnából érkezik. A tengerésztisztek zöme Kínából, míg a legtöbb matróz a Fülöp-szigetekről szegődik el hajókra. Bárhogy is, problémájuk most közös: a kereskedelmi tengerhajózás járvány miatti krízisében több száz hajó indulását törölték vagy módosították, ebben pedig elsősorban a kínai kikötők az érintettek. Ebből viszont az következik, hogy rengeteg tengerész helyzete vált egy csapásra bizonytalanná.

A kereskedelmi tengerhajózás egyre aggasztóbb helyzetéhez az áruforgalmazásban fellépett zavarok, keresleti és kínálati egyensúlytalanságok járulnak hozzá a legnagyobb mértékben. A koppenhágai Sea-Intelligence iparági adatai szerint eddig 384 kereskedelmi hajóutat töröltek a járványhelyzet miatti bizonytalanságban.

PestiSracok facebook image

Ez azt is jelenti, hogy 2020 első felében a tengerhajózásban 25 százalékkal kevesebb utat teljesítenek az egyes hajókkal, ami éves szintre vetítve a tengeri forgalom 10 százalékos csökkenését is maga után vonhatja. A helyzet valamilyen módon érinti vagy érinteni fogja a nagyjából 1,6 millió tengerészt és az összesen mintegy 50 ezer teherszállító hajót (konténerhajók, tankerek, nyersanyagszállítók) is, amelyeken a tengerészek szolgálnak - vagy szolgálnának, ha azok kifuthatnak a kikötőkből, ami körül sok a bizonytalanság.

A BBC egy riportban ennek kapcsán azt is bemutatja, hogy a tengeren töltött hónapok mennyire megterhelők fizikailag és pszichésen is a tengerészek számára, erre a helyzetre nyomja rá most a bélyegét a koronavírus miatt bizonytalanság.

A fertőzés elleni védekezés természetesen a hajózási társaságokat is kihívás elé állítja.

Forrás: Origo; Kiemelt kép: AFP/Mladen Antonov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.