Pesti Srácok

Levegőfertőtlenítő berendezéseket helyeztek el a szegedi klinikákon

Levegőfertőtlenítő berendezéseket helyeztek el a szegedi klinikákon

Az országban elsők között helyeztek el levegőfertőtlenítő készülékeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) betegellátó egységeiben, legnagyobb számban - az egészségügyi dolgozók egészségének védelme érdekében - a Járványügyi Ellátó Központban - közölte a felsőoktatási intézmény honlapján.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja egy uniós támogatással megvalósuló projekt keretében az országban az elsők között jutott kilenc, egyenként csaknem egymillió forint értékű levegőfertőtlenítő berendezéshez. Fráterné Nagy Kamilla, a kórházhigiénés osztály főorvosa kiemelte, ezek a légtechnikai berendezések az UV fény régóta ismert csíraölő tulajdonságait használják ki. Egy technológiai fejlesztés eredményeként már olyan hullámhossz tartományban működnek, hogy folyamatos emberi jelenlét mellett is alkalmazhatók, mert - a korábbi megoldásokkal ellentétben - nincs károsanyag-kibocsátásuk.

A modern UV levegőfertőtlenítő eszköz ózonkibocsátása a minimálisan megengedett szint alatt van, tökéletesen biztonságos. A készülékek fertőtlenítésre a 253,7 nm hullámhosszú UV-C sugarakat használják, ami elpusztítja az élő mikroorganizmusokat, azok maganyagának károsítása révén. A készülékeket még a koronavírus-járvány előtt pályázta meg az egyetem, a többi közt a kórházi betegek között levegő útján is gyakran terjedő kórokozók, például a multirezisztens MRSA (methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium) okozta fertőzések elleni védekezés érdekében - fogalmazott a szakember.

A jelenlegi járványügyi helyzetben a levegőt folyamatosan fertőtlenítő mobil berendezések többségét a Járványügyi Ellátó Központban az egészségügyi dolgozóknak fenntartott pihenő és étkező helyiségekben helyezték el, ahol a levetett védőfelszerelésekről a levegőbe juthatnak a kórokozók, illetve az arcmaszkok levételével is megnőhet a fertőződés veszélye. Emellett a nagy betegforgalmú Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályra és a fertőzésekre fokozottan fogékony súlyos állapotú betegeket ellátó Intenzív Osztályra is került az új eszközökből.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.