Pesti Srácok

Márciusban 4,6 százalékra nőtt Romániában a munkanélküliségi ráta

null

Márciusban 4,6 százalékra nőtt Romániában a koronavírus-járvány miatt a munkanélküliségi ráta az előző havi 3,9 százalékról - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

Az állást kereső munkanélküliek száma a 15-74 évesek körében elérte a 410 ezret az előző hónapban jegyzett 352 ezerhez képest. Tavaly a harmadik hónapban 331 ezer álláskereső munkanélkülit tartottak számon. Így a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ajánlása alapján készített piacmegfigyelés szerint a munkanélküliek száma februárhoz mérten 16 százalékkal, 58 ezerrel nőtt, míg tavaly márciushoz képest mintegy 24 százalékkal, 79 ezerrel emelkedett.

A férfiak körében a munkanélküliség 5,1 százalék volt, 1,3 százalékponttal nagyobb a nők körében jegyzett 3,8 százalékhoz mérten. A statisztikai intézet közlése szerint a munkanélküliségi ráta kiszámolásánál nem vették figyelembe a koronavírus-járvány idején felfüggesztett munkaszerződések számát, hiszen az érintett személyek jelenleg még rendelkeznek munkaviszonnyal és elvileg visszatérhetnek dolgozni, ezért őket nem tekintik munkanélkülieknek. Romániában a járvány idején több mint 1 millió szerződést függesztettek fel a korlátozások következtében történt gazdasági leállás miatt.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.