Pesti Srácok

Meghaladta a tízezret Ukrajnában a fertőzöttek száma

null

Ukrajnában csütörtökön újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított koronavírusos fertőzöttek száma 540 új esettel, amivel elérte a 10 406-ot, a betegségben elhunytaké pedig 11 újabb halálos áldozattal 261-re nőtt - közölte az ukrán egészségügyi minisztérium. A betegségből eddig 1238-an gyógyultak fel, közülük 125-en az elmúlt napban. Jelenleg 3214-an szorulnak kórházi ápolásra, köztük 350 egészségügyi alkalmazott. Lélegeztetőgépen 138-an vannak.

Előző nap a legtöbb új beteget a nyugati országrészben, Csernyivci és Ternopil megyékben regisztrálták (82 és 71 fő), továbbá a fővárosban, Kijevben (60 fő). Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt napban rekordszámú laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el az országban, 7315-öt. Eddig a járvány kitörése óta közel 112 ezer ilyen típusú tesztet végeztek el Ukrajnában. A miniszter közölte, hogy a kormány jövő szerdai ülésén megemeli a fizetését azoknak a virológusoknak és laboratóriumi asszisztenseknek, akik eddig kimaradtak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók béremeléséből.

Közben Volodimir Kravcsenko, a Donyec-medencei konfliktus övezetében harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka csütörtökön az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a kelet-ukrajnai szakadár területeken tele vannak a kórházak tüdőgyulladásos és felső légúti megbetegedésben szenvedő betegekkel, az egészségügyi személyzetnek pedig megtiltották, hogy beszéljenek a járványhelyzetről. Szavai szerint az ukrán Egyesített Erők az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken több mint négyszáz COVID-19 beteget azonosítottak, a szakadár közigazgatási szervek viszont csak mintegy 150 ilyen esetet rögzítettek. Emlékeztetett arra, hogy Oroszországban a koronavírusos fertőzöttek száma már meghaladta a Kínában regisztráltakét.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette, hogy az orosz katonai vezetés ugyanakkor gondoskodik saját katonáinak a védelméről, a gyógyszereket és a szükséges pénzeszközöket elsősorban az ő szükségleteik fedezésére küldik a térségbe. Az UNIAN ukrán hírügynökség közben csütörtökön arról számolt be, hogy csaknem egynapos várakozás után szerda este végül mégis elindult egy charterjárat Kijevből Londonba 116, Nagy-Britanniában hosszú távú munkaengedéllyel rendelkező ukránnal a fedélzetén.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.