Pesti Srácok

Meghosszabbították az eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelő megölésével gyanúsított férfi bűnügyi felügyeletét

Meghosszabbították az eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelő megölésével gyanúsított férfi bűnügyi felügyeletét

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított férfivel szemben elrendelt bűnügyi felügyeletet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónapra meghosszabbította.

A bíróság a határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az eddig eltelt idő alatt nem következett be olyan körülmény, amely a gyanúsítás tárgyát képező cselekmények kapcsán a gyanúsítottal szembeni megalapozott gyanút semmissé tenné; az továbbra is fennáll, a rendelkezésre álló személyi és tárgyi bizonyítási eszközök pedig alátámasztják. A bíróság a határozatában kiemelte, hogy a gyanúsítás nem változott; továbbra is kirívóan jelentős tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény tekintetében nyomoz a rendőrség, amely nyomozati szak a befejezéshez közelít. A járásbíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés meghosszabbítása indokolt abból a célból is, hogy a szökés és elrejtőzés veszélye kizárható legyen, ugyanis enyhébb kényszerintézkedés, illetve szabadlábon történő védekezés esetén a terhelt részéről a fenti veszély továbbra sem zárható ki. A bűnügyi felügyelet fenntartását indokolja továbbá az is, hogy a gyanúsított a bizonyítás meghiúsítása érdekében a büntetőeljárásban részt vevő személyt jogellenesen befolyásolt a nyomozás során.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.