mosonmagyaróvár
Nagy bajban az ellenzék: Magyar Pétertől próbált szimpatizánsokat visszacsenni a baloldal polgármesterjelöltje
Azt már eddig tudtuk, hogy döcögősen indult az ellenzéki pártok aláírásgyűjtése, de azt nem gondoltuk, hogy olyan mélyen vannak, hogy már bizonyos trükkökhöz is folyamodnak, hogy nekik írjanak alá az emberek. Pedig úgy tűnik, van, ahol így megy, hiszen a baloldali összefogás által támogatott mosonmagyaróvári polgármesterjelölt úgy akart halászni a zavarosban, hogy azt híresztelte, hogy a Tisza pártnak az ő standjuknál is alá lehet írni. Magyar Péter ezt nem hagyta szó nélkül.Latorcai Csaba: a kereszténydemokrácia az egyetlen politikai irányzat, ami jövőt tud nyújtani
A kereszténydemokrácia az egyetlen politikai irányzat, ami jövőt tud nyújtani a jelenleg válságokkal küzdő Európa számára – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető főtitkára, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, Mosonmagyaróváron.Kilép a DK mosonmagyaróvári elnöke, mert nem tetszik neki, hogy Gyurcsány parancsára a jobbikos jelöltet kellene támogatnia
Még el sem kezdődött, máris hasadozik a következő ellenzéki összeborulás. Sajtóértesülések szerint ugyanis kilép a Gyurcsány-pártból a DK mosonmagyaróvári elnöke, mert nem tetszik neki, hogy Ferencék ukáza szerint be kellene állnia jobbikos ellenfele mögé.Nem kapott pénzt kábítószerre, ezért megkéselte barátját egy mosonmagyaróvári férfi (Videó)
Kegyetlenül nyakon szúrta barátját Mosonmagyaróváron egy harmincéves férfi, miután az nem volt hajlandó pénzt adni neki kábítószerre. Az áldozatból ömlött a vér, az utcában élők próbálták elállítani törölközőkkel. A támadónak most súlyosítottak a büntetésén és jogerősen elítélték.Két évig tartotta otthon apja holttestét, csalás miatt vádat emeltek ellene
Minősített költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig nem jelentette be apja halálát, a holttestét otthon tartotta és felvette a nyugdíját – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.Szijjártó: nyolc százalékkal nőtt az élelmiszeripar termelési értéke tavaly
A koronavírus-járvány okozta különleges megpróbáltatások ellenére is erős maradt a hazai élelmiszeripar, amelynek termelési értéke nyolc százalékkal nőtt tavaly – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mosonmagyaróváron, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át az Óvártej Zrt.-nek.Testvérpár rabolt ki egy taxist Mosonmagyaróváron
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint január 23-án este tízkor arról értesítette a rendőröket egy mosonmagyaróvári taxis, hogy az egyik kollégáját két ismeretlen bántalmazta és a pénzét is elvették. A rendőrök néhány órán belül beazonosították, és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A gyanúsított testvérpár nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, tudták hol keressék őket.Parkoló sofőr gázolt halálra egy férfit Mosonmagyaróváron
Tolatás közben gázolt halálra egy sofőr egy negyvenhat éves férfit Mosonmagyaróváron vasárnap délelőtt. A járművezető alkoholtesztje pozitív lett, ezért eljárás indul ellene.Vascsővel, gumibottal és riasztó fegyverrel mentek ölre a baráti összejövetelen
Vascső, gumibot, majd gázriasztó fegyver is előkerült Húsvét vasárnap Mosonmagyaróváron, ahol egy baráti összejövetelen szabadultak el az indulatok. A mosonmagyaróvári nyomozók egy 58 és egy 23 éves győri férfit állítottak elő, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják őket - közölte honlapján a rendőrség.Ajánljuk még