Pesti Srácok

24 órán belül több mint négyezer katonát lehet mozgósítani az árvízvédelem érdekében (Videó)

null

A Magyar Honvédség felkészült, készen áll és jelenleg 367 katona teljesít szolgálatot a gátakon – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn Nagy István agrárminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, Mosonmagyaróvár határában a Lajta gátjánál.

A honvédelmi miniszter kiemelte: három órán belül több mint ezer katonát tudnak megmozdítani, 24 órán belül pedig több mint négyezret. Amennyiben ennél több katonára lenne szükség, akkor a területvédelmi tartalékosokat mozgósítják. Elmondta, hogy a Lajtánál jelenleg a győri Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred 150 katonája teljesít szolgáltot. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy

Kitért arra, hogy a Bécsi-medencében sok eső esett, ami azt jelenti, hogy a Dunán elérheti a víz szintje a 2013-as szintet, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál megközelítheti az 1997-es és 2009-es szintet. Hangsúlyozta: a katonák várják, hogy bárhol, ahol szükség van rájuk, bevethetők legyenek.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a katonák jelenleg a Lajta gátjait magasítják homokzsákokkal. A folyón lezárták azokat a zsilipeket, amelyek a városba vinnék a vizet, így a Lajta és a Malom-ági Lajta vízszintje alacsony – mondta, hozzátéve, hogy ha szükség lenne rá, megvannak a tervek arra, hogy szükségtározót nyissanak és a termőföldekre vezessék el azt a vizet, ami veszélyeztetné Mosonmagyaróvár biztonságát.

Az agrártárca vezetője kiemelte, hogy Magyarország többször átélt már hasonló méretű árvizet, a kormánynak van gyakorlata és tapasztata abban, hogy hogyan kell megvédeni az országot ilyen természeti katasztrófa esetén. Nagy István szólt arról is, hogy az önkéntesek egyelőre az önkormányzatoknál jelezhetik segítő szándékukat, ahol elérhetőségeik megadását követően, szükség szerint tájékoztatják őket arról, hogy hol és milyen formában tudnak segíteni a védekezésben.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.