Pesti Srácok

Merkely Béla: Országos szűrővizsgálat-sorozatba kezdenek a hazai orvosképzők

null

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző – jelentette be az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

Merkely Béla, egy a témában tartott keddi videokonferencián azt közölte: a vizsgálatok célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról. Azt mondta, az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, mekkora a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók. Ismertetése szerint a tesztelésen a KSH által kiválasztottak vesznek majd részt "meghívásos alapon", az ország egész területéről, 14 év felett, minden korosztályból, valamennyien "magánháztartásban" élők. Elmondta: a szűrővizsgálatot PCR-teszt segítségével végzik; ez a teszt képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. A mintavétel menetét ismertetve elmondta: a légúti váladékból pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. A PCR-teszt mellett vért is vesznek a vizsgáltaktól; ezzel a megerősítő laborvizsgálattal a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki.

Közölte: május 1. és 14. között várják az ország hét régiójában azokat, akik előzetesen levélben vagy telefonon értesítést kaptak az egyetemektől. A vizsgálatokat háziorvosi rendelőkben, járóbeteg-ambulanciákon és szűrőbuszokban végzik el. A szűréssorozat lebonyolításában ezren vesznek részt; orvosok, ápolók, asszisztensek és rezidensek, a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával. A vizsgálatot az egyetemek szintjén a klinikai központok elnökei vezetik. A szűrést a Semmelweis Egyetem Budapesten, Pest, Nógrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér megyében, a Debreceni Egyetem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Hajdú-Bihar megyében, a Szegedi Tudományegyetem Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun megyében és a Pécsi Tudományegyetem Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Vas megyében végzi el.

Merkely Béla azt hangoztatta, hogy a lakossági részvétel a tesztelésben önkéntes és ingyenes, de nagy a felelősségük azoknak, akiket mintavételre kértek fel. Előzetes közvélemény-kutatásuk szerint úgy számolnak, hogy a megkeresettek 70 százaléka részt vesz a vizsgálatsorozaton – mondta. A magyar egyetemek kutatói és orvosai az átfogó keresztmetszeti vizsgálatot a járvány lefolyása során legalább két alkalommal megismétlik; ezek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra – közölte az SE rektora. Merkely Béla arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben egyre inkább intézeti, például idősotthoni és kórházi megbetegedéseket tapasztaltak. Kitért arra is, hogy eddig az egyetemek 33 155 esetben végeztek PCR-tesztet; ezek 2,5 százaléka lett pozitív. Ezen belül a panaszos betegek között 3,5 százalékban találtak pozitívat, a kontaktszemélyek között 4,1 százalékot; emellett vizsgáltak olyanokat is, akik egyik említett csoportba sem tartoznak. Az SE rektora összegzésében azt mondta, hogy az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, ugyanakkor az intézeti fertőzések teszik ki az esetek jelentős részét, továbbá a PCR- és a gyorsteszteredmények is alacsony fertőzöttséget mutatnak. Merkely Béla úgy fogalmazott: "elkezdődhet a lazítás, hiszen szépen lassan vissza kell térnünk a normális életbe, és ezt követeli meg a nemzetgazdaság szinten tartása is, de ezt csak úgy lehet megtenni, ha folyamatos kontroll van."

PestiSracok facebook image

Vokó Zoltán epidemiológus, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központjának vezetője a videokonferencián azt hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy megismerjék a fertőzöttség és az átfertőzöttség gyakoriságát az egyes társadalmi csoportokban. A vizsgálatokban részt vevő vidéki egyetemek vezetői elmondták: a régiókban működő egészségügyi intézményekkel és önkormányzatokkal együttműködve felkészültek a vizsgálatsorozatra. A mintavételben részt vevő egészségügyi dolgozók előzetes képzést kaptak, és kialakították a szűréshez szükséges logisztikai rendszert. Mag Kornélia, a KSH elnökhelyettese kifejtette: 489 településen folyik majd a mintavétel. Minden kiválasztott a napokban ügyfélkapun, telefonon, postai úton értesítést kap. A szakember hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy az érintettek online vagy telefonon visszajelezzenek, és részt vegyenek a vizsgálatban, hiszen ezzel járulhatnak hozzá a felmérés minél nagyobb pontosságához.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.