Pesti Srácok

Millióknak mondott áldást helikopterről Pintér Gábor érsek Hondurasban

A koronavírus-járvány megjelent Közép-Amerikában is. Honduras a nehéz szociális és anyagi helyzete miatt az egyik leginkább veszélyeztetett ország a régióban. A katolikus egyház milliókon próbál segíteni mind karitatív, mind hitéleti módon a jelenlegi vészhelyzetben is. Itt él és szolgál jelenleg Pintér Gábor vatikáni diplomata, aki az elmúlt napokban a hondurasi keresztények legféltettebb kegytárgyával utazta keresztül az országot, hogy a Szűzanya áldását elvihesse a karanténba ragadt milliókhoz. A vatikáni diplomata egy interjúban számolt be tapasztalatairól a hirado.hu-nak.

Pintér Gábor huszonnégy éve dolgozik a vatikáni diplomáciában. Két és fél hónapja érkezett meg a nagyon szegény, de szerinte mélyen hívő és erős szívű országba, Hondurasba. A koronavírus megjelenéséről elmondta: a közép-amerikai országban azonnal felborította az egyébként is törékeny és viszonylagos egyensúlyt. A vírus megjelenése óta szoros együttműködésben állnak a kormánnyal, a helyi egyházi vezetőkkel, igyekeznek koordinálni és folyamatosan segíteni az ország vezetőinek, hogy minél kevesebb veszteséggel, minél jobb helyzetből várakozva tudja Honduras túlélni ezt az időszakot. Mint az egyházi diplomata a Híradónak elmondta, nemcsak egyszerűen kijárási korlátozás van, hanem az üzletek három hete zárva vannak és nem lehet az utcára menni. Emiatt eleve nehéz, ha nem lehetetlen élelmiszerhez jutni. Az elsődleges feladatuk jelenleg az, hogy a nagy szegénység és a lehetetlen helyzet ellenére mindenki jól tudjon lakni. A többség itt a normálisan zajló hétköznapokban is ténylegesen napról napra él. Az egyház karitatív tevékenységéről szólva Pintér Gábor elmondta: a katolikus egyháznak megvannak a szükséges kapcsolati forrásai és az infrastruktúrája is ahhoz, hogy gyorsan tudjon reagálni ilyen vészhelyzetben.

– fogalmazott az érsek. A válságkezelés regionális kezeléséről a vatikáni diplomata kifejtette: a közös múlt és kulturális háttér ellenére politikailag erős a távolságtartás (Pintér Gábor a földrajzi térséget lefedő hat latin-amerikai-spanyol hátterű országra utal – a szerk.), súlyos ellentétek és nehezen feloldható érdekkülönbségek állnak fenn. Az együttműködés ebből kifolyólag minimális és általános jellegű; ez is nehezíti a jelenlegi helyzetet. Az együttműködés addig terjed ki, hogy minden ország hermetikusan lezárta a határait. Az adott országok most a saját lehetőségeik és kapacitásuk szerint kezelik a járványhelyzetet.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Pintér Gábor az interjúban aláhúzta: ezekben az országokban és ezeknél a népeknél a vallásosság nem lehet kérdés; alapvető dolog, hogy az ember hisz és a hite alapján éli az életét. Az emberek lelki igényei és szomjúsága ezen a földrészen szinte kielégíthetetlen. Ennek egyik kézzelfogható példája, hogy Hondurasnak is van egy nagyon jelentős Mária-kegyhelye Suyapában. Erről a kegyhelyről szólva elmondta: egyre többen hívták fel a kegyhely kirendelt vezetőjét, hogy mit tehetnének, hogy valamilyen korlátozott, szabályozott formában nem nyitják meg mégis a bazilikát.

– mesélte az interjúban. Mint azt Pintér Gábor a Híradóval megosztotta, bármerre repültek, az emberek kint álltak a háztetőkön, és díszített zászlókat, virágfonatokból készült szentképeket terítettek le, ahová csak tudtak, kendőkkel integettek. Mint fogalmazott, végig mozgásban maradtak, ami azért volt szükséges, hogy véletlenül se alakulhassanak ki kisebb-nagyobb csoportok, rosszabb esetben nagyobb tömegek.

– számolt be a helikopteres körútról Pintér Gábor.

Forrás: hirado.hu; Fotó: Pintér Gábor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.