Pesti Srácok

Most Tusk korábbi külügyminisztere nácizta le a Fideszt – Deutsch helyretette

null

Folytatódik a Tusk vs. Magyarország csörte; ezen a hétvégén az egykori lengyel miniszterelnök egykori külügyminisztere, Radosław Sikorski sértődött meg azon, hogy Tusk vírusozása és kódolt nácizása nem maradt válasz nélkül. Deutsch Tamás vette fel a kesztyűt.

Sikorski, az ellenzéki Polgári Platform (PO) parlamenti képviselője levelében mély felháborodásának adott hangot, amiért egy olyan „nagy hazafit és európait”, mint Tusk, bírálni merészeltek Magyarországon. Tusk érinthetetlen – üzente, majd arra is kitért, hogy Lengyelországgal szemben Magyarország Németország szövetségese volt, így inkább a saját felmenőinkkel foglalkozzunk, ne „Donald Tusk családjának a második világháború idején Gdanskban elszenvedett” tragédiájával. A fura megjegyzéssel arra utalhat, hogy új múlt van érvényben; a korabeli, 95 százalékban németek, 5 százalékban pomerániai kasubok lakta Danzig szabad város német polgáraként élő és később a Wehrmachtba is besorozott Tusk nagyapó utólag lengyel hazafivá változott.

Sikorski emellett letagadta, hogy Carl Schmitt emlegetése kódolt nácizás lett volna (a magyar nép vírusként viselkedik kezdetű tuskizmust pedig elhallgatta), valamint hangot adott annak a beteges vágyának, hogy Magyarország újra a vesztesek oldalán fog állni.

A teljesen elmebeteg kirohanásra Deutsch Tamás válaszolt. A Fidesz európai képviselője előrebocsátotta: nem fog reagálni a szándékosan sértő és provokatív megjegyzésekre. Megjegyezte: a szavait és stílusát mindenki maga választja meg, mindenesetre az ilyen durva vagdalkozás jellemzően a valódi érvek hiányának, valamint a gyengeségnek jele. Deutsch szerint Sikorski ugyan tehet úgy, mintha nem értené, mire célzott Carl Schmitt említésével Tusk, de attól még nem válik semmissé az utalás, amely minden tanult ember, valamint a levélről beszámoló médiumok számára is világos volt. A fideszes képviselő szerint a legfontosabb kérdés az, hogyan lehet megerősíteni az Európai Néppárt egységét és fokozni politikai erejét az európai politikai arénában. Sikorski megosztó politizálásra vonatkozó megjegyzésére úgy reagált: az EPP jelenlegi elnökének érdemes lenne saját megnyilvánulásait is megvizsgálnia, hiszen sértő és alaptalan vádakkal illetni egy másik politikai vezetőt kiválóan illik ebbe a kategóriába.

PestiSracok facebook image

– vetette fel Deutsch. A képviselő szerint a baloldal elvárásainak való megfelelésre törekedni sosem volt győztes stratégia a kereszténydemokrata, konzervatív pártok számára.

– jegyezte meg (alighanem arra utalva, hogy a PO elvesztette a két legutóbbi választást a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságossággal szemben). Deutsch hangsúlyozta: a néppártiak nem engedhetik, hogy politikai ellenfeleik diktálják az utat számukra és ők mondják meg, ki a „jó demokrata”.

– tette hozzá. Deutsch reményét fejezte ki, hogy a járvány elmúltával vissza tudnak térni a kölcsönös tiszteleten alapuló, normális együttműködésre. A képviselő reagált Sikorskinak a második világháborús részvételre vonatkozó megjegyzésére is. Emlékeztette a lengyel képviselőt, hogy a Fidesz egyik alapítójaként 22 éves volt, amikor 1988-ban létrehozták „az első demokráciapárti ifjúsági szervezetet a kommunista Magyarországon”.

– írta Deutsch, megjegyezve: mindezért őrizetbe kerültek, de ez volt a helyes cselekedet. Kitért arra is, hogy családjában áldozatai és túlélői is vannak a holokausztnak; a nagyapja a budapesti gettót és a kényszermunkát is túlélte.

– tette hozzá.

És egy kis háttér arról, hogy ki is ez a Sikorski, aki most nagyszerű és elkötelezett európaiként határozza meg magát. Külügyminiszterként egy lehallgatott beszélgetés leiratába bukott bele, arról beszélgetett ugyanis pénzügyminiszter kollégájával, hogy az amerikaiakkal való kapcsolatot értéktelennek, sőt, károsnak nevezte. Szerinte az USA-val való jó viszony csak elidegeníti a németeket és az oroszokat. Vulgáris nyelvet használva azt mondta: a lengyelek naivan azt hiszik, hogy az Egyesült Államok növeli biztonságukat. A beszélgetés leiratát közzétevő Wprost lengyel hetilapnál éjszakai házkutatást tartott a rendőrség a Tusk-kormány utasítására, ami arra utal, hogy a sajtószabadság, mint európai érték, csak később tűnt fel Sikorskiéknál.

Fotó: MTI/EPA/Pawel Supernak

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.