radosław sikorski
Ó, ió, ció, eszkaláció – Lengyelországban éppen kiképeznek egy hadosztályt, hogy Ukrajnában harcoljon
Lengyelországban éppen kiképeznek egy hadosztályt, hogy Ukrajnába küldjék őket harcolni. Ez a hír önmagában sokkal kevésbé feltűnő, mint gondolnánk, hiszen képeztek már ki ukrán katonákat több európai országban is, de ahogyan a mondás tartja, soha ne kérdezz nőt a koráról, férfit a fizetéséről és lengyel kormányt arról, hogy kikből fog állni ez a sebtében összedobott "idegenlégió". A lengyel külügyminiszter véletlenül bedöntötte a teljes nyugati narratívát – Hardcore Hobbista
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hirtelen újraírta a teljes nyugati narratívát arról, hogy Putyin vajon megáll-e Ukrajnában, ha ott sikerül győznie. Eddig azt a mantrát kántálták az amerikai külügyi adminisztráció európai hivatalokban dolgozó ügynökei, hogy az oroszok Ukrajna után lendületből nekivágnak a Varsó-Berlin-Párizs útvonalnak, hogy végül Portugália külsőn fejezzék be hódító hadjáratukat. Sikorski véletlenül megint őszinte volt, megismételte azt amit az Északi Áramlat felrobbantása után művelt, és őszintén kimondta, hogy az Orosz Föderáció sokkal gyengébb, mint a NATO, egy konvencionális háborúban könnyedén legyőznénk a medvét. De ha már az amerikai adminisztráció rohamairól beszélgettünk, előkerült Janet Yellen is, aki szépen kérte Kínát, hogy ne legyen már kapitalistább náluk. A második blokkban már jóval könnyedebb témaként a 70 éves Rock 'n Roll került szóba két vendégünkkel, és az amerikai nagykövetséggel. Mégis kell az a háború? – A NATO főtitkára Macronnal tárgyalna a NATO-katonák háborúba küldéséről
Az utóbbi hetekben egyre inkább fokozódott a háborús helyzet, ugyanis Macron francia elnök terve, miszerint NATO-csapatokat küldenek Ukrajnába, a harmadik világháborút is kirobbanthatja. A legfrissebb információk szerint a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg hiába határolódik el szavakban Macrontól, már egyeztetni akar vele, ami nem sok jót vetít előre. Már csak azért sem, mert a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski azt mondta, hogy már Ukrajnában vannak a NATO-katonák, és tudja is, mely országok katonái – írja az Origo. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.