Pesti Srácok

Mégis kell az a háború? – A NATO főtitkára Macronnal tárgyalna a NATO-katonák háborúba küldéséről

null

Az utóbbi hetekben egyre inkább fokozódott a háborús helyzet, ugyanis Macron francia elnök terve, miszerint NATO-csapatokat küldenek Ukrajnába, a harmadik világháborút is kirobbanthatja. A legfrissebb információk szerint a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg hiába határolódik el szavakban Macrontól, már egyeztetni akar vele, ami nem sok jót vetít előre. Már csak azért sem, mert a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski azt mondta, hogy már Ukrajnában vannak a NATO-katonák, és tudja is, mely országok katonái – írja az Origo.

– mondta nemrég Emmanuel Macron arra utalva: nyitva kell hagyni a lehetőségét, hogy NATO-csapatokat küldjenek Ukrajnába. A francia elnök később többször is megerősítette a nemzetközi felháborodást keltő kijelentését, sőt, Prágában burkoltan gyávasággal is vádolta szövetségeseit.

– fogalmazott a francia elnök. A cseh elnök – aki korábban magas rangú katonatiszt volt – egyetértve Emmanuel Macronnal azt mondta: új módokon kell támogatni Ukrajnát.

– mondta Petr Pavel. A litván külügyminiszter is csatlakozott.

– fogalmazott Gabrielius Landsbergis. A legfrissebb információk szerint a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg már egyeztetni akar Macronnal. Stoltenberg eddig szavakban elhatárolódott, de az egyeztetés nem sok jót jelent. A főtitkár korábban azt mondta egy, a Reutersnek adott interjúban, hogy a NATO-nak nincs ilyen terve. Mint mondta, sem a NATO, sem annak szövetségesei nem résztvevői a konfliktusnak. Arra a kérdésre, hogy Macron hibázott-e, amikor stratégiailag kétértelmű kijelentéseket tett, Stoltenberg vészjóslóan úgy válaszolt:

A lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski nemrég a közösségi oldalán biztosította támogatásáról a francia elnököt, azt írva:

Ezután Sikorski nyilvánosan mondott köszönetet azoknak az országoknak, amelyek már küldtek katonákat Ukrajnába.

– mondta Sikorski. Sikorski kijelentésére Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője reagált, aki felszólította a NATO-t, hogy ne tagadja katonaságának jelenlétét Ukrajnában.

Eddig Nagy-Britannia, Németország, Svédország, Csehország, Olaszország, Magyarország és Lengyelország közölte, hogy nem küld katonákat Ukrajnába.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

PestiSracok facebook image