Pesti Srácok

Így sodródik egyre közelebb Európa a háborúhoz

null

A háborúpárti nyugati politikusok már egyértelműen az oroszok elleni összecsapásra készülnek. A lengyel külügyminiszter például már arról beszél, hogy szerinte Putyin megtámadhatja-e a NATO-t. Egyre többször hangzik el a nyilatkozatokban egy európai háború lehetősége, írja a Magyar Nemzet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem elég vakmerő ahhoz, hogy megtámadjon egy NATO-országot. Ezt mondta a háború mellett álló Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a BBC Worldnek adott interjújában. Sikorski azt is hangsúlyozta, hogy Lengyelország semmit sem zár ki, a katonák Ukrajnába küldését sem, különösen azért nem, mert ez segít egy olyan helyzet kialakításában, amelyben Putyin nem tudja, hogy a Nyugat mit lép.

– mondta Sikorski, aki hozzátette, hagyják, hogy Vlagyimir Putyin elnök gondolkodjon, mit fognak tenni. Kiemelte:

PestiSracok facebook image

Háború lehet egész Európában?

Nagyon veszélyes tendenciának nevezte a Kreml szóvivője, hogy európai politikusok folyamatosan az ukrajnai konfliktusba való közvetlen beavatkozás lehetőségéről nyilatkoznak.

– mondta az orosz államfő sajtótitkára. Dmitrij Peszkov arra reagált, hogy Emmanuel Macron francia elnök a The Economist című lapnak adott interjújában ismét azt hangoztatta, nem zárja ki, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába, ha Oroszország áttöri a frontot Ukrajnában, és ha Kijev részéről ilyen kérés érkezik – írja az MTI. Azt mondta, sok ország egyetért Franciaország megközelítésével azzal kapcsolatban, hogy esetleg csapatokat kell vezényelni Ukrajnába.

– hangsúlyozta Peszkov. A Kreml szóvivője kommentálta David Cameron brit külügyminiszter szavait is, aki, mint arról beszámoltunk, annak lehetőségéről beszélt, hogy brit fegyverekkel csapást mérjenek Oroszországra.

– mondta Peszkov. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője is reagált a szigetországi külügyminiszter szavaira. Úgy fogalmazott, ne feledje, hogy Moszkvának atomfegyverei vannak, akkor, amikor azt mondja, Ukrajna csapást mérhet Oroszországon belül. Zaharova szerint az ország védelméért felelős orosz ügynökségek kétségtelenül megtorolják, ha Oroszországon belül bármilyen csapást mérnek.

– hangoztatta a szóvivő. Az ukránok viszont, úgy tűnik, élnének a lehetőséggel, hogy nyugati fegyveresek csatlakozzanak a fronton katonáik mellé. Mint ismert, akár még Ukrajna is kérheti, hogy európai szövetségesei csapatokat küldjenek Ukrajnába, hogy részt vegyenek az Oroszországgal vívott háborúban. Erről beszélt szombaton a francia La Chaine Info hírcsatornának Olekszij Goncsarenko, az ukrán parlament vezetőjének helyettese.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Lángoló háznál tűzoltók Harkivban 2024. május 4-én, miután az orosz hadsereg robbanó drónokkal támadta a kelet-ukrajnai várost. Ukrán források szerint négy ember megsebesült. MTI/EPA/Pavlo Pahomenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.