Pesti Srácok

Munkavállalói érdekében lemond fizetése egy részéről a Budapest Airport menedzsmentje

Munkavállalói érdekében lemond fizetése egy részéről a Budapest Airport menedzsmentje

A Budapest Airport a koronavírus okozta válsághelyzetben is felelős munkáltató kíván lenni, és a járvány idején különös figyelmet fordít a munkavállalók anyagi és egészségügyi stabilitásának biztosítására – írja a Budapest Airport csütörtöki közlményében. Hozzáteszik: a repülőtér-üzemeltető kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány, amelyet a járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalók segítésére hívtak életre.

A közleményben kifejtik: a legfrissebb adatok és előrejelzések szerint Európa légiközlekedését sújtja a legkomolyabban a koronavírus-járvány. A kontinens légiközlekedési kapacitásainak kilencven százalékát is átmenetileg elveszítheti, az európai repülőterek 14 milliárd eurós bevételkieséssel számolnak. A jelenlegi válság a budapesti repülőteret is drasztikus mértékben érinti. Összehasonlításképp: 2019. március 31-én napi 45 .700 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; ez a szám 2020 márciusának végén 520 fő volt.

Mint hangsúlyozzák, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a jelenlegi válsághelyzetben különösen fontosnak tartja, hogy a BUD csoport munkavállalóinak egészsége és anyagi biztonsága fennmaradjon. A vállalat január óta számos intézkedést tett a munkahelyek megvédése és egyben a munkavállalók biztonsága érdekében. Ennek a folyamatnak egy következő lépése, hogy a Budapest Airport kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány. Az alapítvány célja azon jelenlegi vagy volt munkavállalók támogatása, akiknek a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági helyzetben veszélybe kerül a szociális biztonsága, fizikai vagy mentális egészsége, anyagi biztonsága vagy megélhetése. Az alapítvány munkáját – tetszés szerinti vagyoni hozzájárulással – bárki támogathatja. A BUD csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány, és így közvetve azon kollégák számára, akik a koronavírus-járvány miatt anyagi, szociális, vagy egészségügyi segítségre szorulnak. A több, mint 60 ezer eurót kitevő felajánlás mellett a vállalatvezetés továbbra is minden erejét és idejét a járvány okozta válsághelyzet kezelésére fordítja.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette:

A támogatásra a BUD csoport jelenlegi és volt munkavállalói pályázhatnak, a juttatások odaítéléséről pedig szociális szempontokat figyelembe véve dönt a Budapest Airport vezetőiből álló kuratórium.

A Budapest Airport a régió legjobb repülőtere – ezt az utasok szavazatai alapján hat egymást követő évben ismerte el a Skytrax, legutóbb 2019-ben. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az elmúlt években vezető helyet szerzett, mint a régió leggyorsabban fejlődő repülőtere; légitársasági partnereivel együtt Magyarország és Budapest turisztikai fejlődésének egyik kulcsszereplőjévé vált. A repülőtér termináljai 2019-ben 49 légitársaságnak adtak otthont, amelyek 16,2 millió utast szállítottak 49 ország 153 repülőterére, ami 8,8%-os éves forgalomnövekedést hozott. A Budapest Airport cargo forgalma 2019-ben 135 521 tonna volt.

Forrás: Budapest Airport közleménye; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.