Pesti Srácok

Németh Zsolt: A védekezésről szóló törvény és az Országgyűlés tevékenysége nem ellentétes egyetlen európai normával sem

null

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény és a magyar Országgyűlés törvényhozó tevékenysége teljes mértékben összhangban van Magyarország alaptörvényével és nem ellentétes egyetlen európai normával sem – rögzítette Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke abban a levélben, amelyet Rik Daemshez, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés elnökéhez intézett.

A belga politikus április 23-án sajtóközleményt tett közzé és ebben azokról a határvonalakról beszélt, amelyeket egyetlen demokrácia sem léphet át még válsághelyzetben sem, és amelyben óv attól, hogy a rendkívüli eljárásban elfogadott COVID-19 veszélyhelyzeti intézkedéseket az európai kormányok tartósítsák. A nyilatkozatban Magyarországot egyedüliként külön kiemelte.

Németh Zsolt pénteken az MTI-hez is eljuttatott reagálásában kiemelte: tudomása szerint a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László április 9-én kelt levelében tájékoztatta a politikust az Országgyűlés által elfogadott törvényről, amely különleges intézkedéseket tesz lehetővé a járvány megfékezésére, és leveléhez mellékelte a törvény szövegének angol nyelvű fordítását. Ő maga levélben szintén tájékoztatta a politikai bizottság elnökét a demokrácia állapotáról, és egyetértett, hogy további egyeztetésekre van szükség a járvány miatt felmerülő kockázatok és igények kezelésének módjáról – jelezte.

PestiSracok facebook image

– írta Németh Zsolt. Kiemelte: ezeken túl a magyar kormány is csatlakozott az európai uniós tagországok azon jelentős csoportjához, amelyek kiálltak amellett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzeti intézkedések ideiglenesek legyenek és tartsák tiszteletben a jogállamiság elveit.

– közölte.

– rögzítette. Németh Zsolt megjegyezte: a politikus nyilatkozatban foglalt elvekről kifejtett véleményével összefüggésben mélységesen meglepte, hogy a magyar kormányra úgy utalt, mint az egyetlen olyan európai kabinet, amelynek intézkedései szerinte "súlyosan aránytalanok". Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi intézkedések nem tekinthetők egyedinek, olyannyira, hogy a Horvátországban, Cipruson, Görögországban, Litvániában, Máltán, Hollandiában, Lengyelországban és Szlovéniában bevezetett intézkedéseknek sincs időtartambéli korlátjuk vagy meghatározott végpontjuk. Ezen túlmenően a Máltán és Horvátországban meghatározott intézkedéseknek sem az időbeni korlátjuk, sem a rendszeres felülvizsgálatuk nincs meghatározva – sorolta. Hozzátette: Olaszországban, Szlovákiában, Észtországban és Szlovéniában a veszélyhelyzet parlamenti hozzájárulás nélkül meghosszabbítható. Ráadásul Romániában, Csehországban, Bulgáriában és Lengyelországban szigorúbb intézkedéseket vezettek be, sőt, egyes helyeken módosították a büntető törvénykönyvet. Mégsem megy el Magyarország addig, hogy azt állítsa az Európa Tanács tagországaiban bevezetett intézkedésekről, hogy azok aránytalanok, mert ilyen következtetést csak alapos elemzés után lehetne hozni.

– zárta levelét a külügyi bizottság elnöke.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.