Pesti Srácok

New York-i kormányzó: Több millió vírustesztet kellene elvégezni a korlátozások enyhítése előtt

New York-i kormányzó: Több millió vírustesztet kellene elvégezni a korlátozások enyhítése előtt

Andrew Cuomo szerint több millió vírustesztet kellene elvégezni még a kijárási korlátozások enyhítése előtt. Az enyhítések előfeltételének mondta a vírustesztek és a szerológiai tesztek elvégzését.

– fogalmazott Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szokásos napi sajtótájékoztatóján, pénteken. Elismerte ugyanakkor, hogy jelenleg nincs erre kapacitás, és nemcsak az általa irányított államban, hanem az egész Egyesült Államokban sem. A vírusteszttel azt állapítják meg, hogy fertőződött-e az illető, a szerológiai teszt pedig azt mutatja ki, hogy van-e a szervezetében ellenanyag, noha nem küszködött a fertőzés tüneteivel és nem is betegedett meg. Cuomo kifejtette, hogy a társadalmi távolságtartás és a kijárási korlátozások enyhítésének fokozatosan kell megtörténnie. Azt is elmondta, hogy New York államban több, mint kilencmillió embert kell majd ismét munkába állítani. Ehhez, és a tesztek és szerológiai vizsgálatok elvégzéséhez egyaránt a szövetségi kormány segítséget kérte. Kérte Donald Trump amerikai elnököt arra is, hogy a védelmi termelési törvény értelmében még több magánvállalatot kényszerítsen a szükséges orvosi segédeszközök és védőfelszerelések gyártására.

Jelenleg változatlanul New York államban a legmagasabb a diagnosztizált fertőzések és a halálozások száma. Az államban péntek délelőtti adatok szerint több, mint 160 ezer fertőzöttet és csaknem 9 ezer halálos áldozatot regisztráltak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.