Pesti Srácok

Novák Katalin: Emelkedett a születések száma az év első két hónapjában a családközpontú politikának köszönhetően

Novák Katalin: Emelkedett a születések száma az év első két hónapjában a családközpontú politikának köszönhetően

Ezerkétszázzal több gyermek született az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban, a kormány következetes, családközpontú politikájának köszönhetően – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin ismertette, hogy január-februárban kilenc százalékkal több gyermek született, mint az előző év hasonló időszakában, és negyven éve nem házasodtak annyian, mint most.

– tette hozzá. Az államtitkár beszámolója szerint 2002 és 2010 között csökkent a házasságkötések és a születések száma, mert az akkori kormány többek között elvette az otthonteremtési támogatásokat, a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családoktól, valamint megszüntette a 13. havi nyugdíjat is, és ez szerinte bizalmatlansághoz vezetett.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Novák Katalin elmondta: bízik abban, hogy a tendenciát a koronavírus-járvány sem fékezi, fordítja meg hosszú távon. A kormány 2010 óta folyamatosan bővíti a családtámogatásokat, és fontosnak tartja azok megőrzését, mert abban hisz, hogy egy nemzet csak akkor lehet erős, ha az azt alkotó családok is erősek.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a járvány miatt kialakuló helyzetben könnyebbé teszik a támogatások igénylését; például a babaváró támogatás igényléséhez elég csak a házaspár egyik tagjának bemennie a bankba, ha a másik fél meghatalmazza őt, és ezt a támogatást a veszélyhelyzet ideje alatt születő gyermekek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni. További intézkedés, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt azok, akik elveszítik a munkájukat, de később három hónapon belül újra állást találnak, sem esnek el ezektől a lehetőségektől. Novák Katalin beszámolt arról is, hogy július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévők is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam és a vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét. Ez az utóbbiak esetében huszonöt, a nyelvvizsgáknál pedig negyvenezer forintos összeget jelentő támogatás több, mint százharmincezer embert érint. A változásokról részletesen a www.csalad.hu honlapon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?