Pesti Srácok

Palkovics László: Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését

Palkovics László: Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését, a korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági, társadalmi következményekkel járhat – erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy online tudományos konferencián, csütörtökön.

– mondta Palkovics László. A miniszter úgy vélte, hogy a széleskörű korlátozó intézkedéseket sem társadalmi, sem gazdasági szempontból nem lehet fenntartani hosszú távon. A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a korlátozások biztonságos feloldásához szükséges feltételek meghatározása. Az ITM által kezdeményezett, a tudományos élet képviselői és szakértők közreműködésével megrendezett online tudományos konferencia célja az volt, hogy bemutassák, milyen tudományos kutatások és előrejelzések adják a hátterét a járvány elleni védekezés kapcsán hozott kormányzati intézkedéseknek. Palkovics László szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormány által hozott társadalmi intézkedésekkel hatékonyan lehet befolyásolni a vírusgörbe alakulását. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Palkovics László. A miniszter kiemelte, hogy az első kérdésük az volt, hányan fognak megfertőződni Magyarországon, amire azt a választ kapták, hogy ha nem tesznek semmit, 14 ezer ember kerülhet súlyos állapotba a koronavírus miatt.

– emlékeztetett. A miniszter szerint az eddigi kormányzati intézkedések betartása magas szintű volt: a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent.

– emelte ki. A miniszter úgy vélte, hogy a hazai kutatási kapacitásokkal, a tudományos élet képviselőinek szakértelmével kellő megalapozottsággal mehet majd végbe a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása. Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, hogy maszkot biztosítanak az érettségizőknek. Emellett kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy jövő héttől reprezentatív tesztelések indulnak el az ország öt régiójában.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.