Pesti Srácok

PSZ: A kormány döntése újabb kérdéseket vet fel az érettségiről

null

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajnálattal tapasztalja, hogy az érettségivel kapcsolatban még kevesebb információ hangzott el a csütörtöki kormányinfón, mint április 9-én, ezért a kérdések is szaporodtak.

Az érdekképviselet csütörtökön azt közölte: legfőbb aggályuk, hogy a Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője által bejelentett 83 ezer érettségiző diák közlekedése, utazása biztonságos-e a veszélyhelyzetben, a kijárási korlátázások közepette.

– tették hozzá.

PestiSracok facebook image

– emelték ki. A szakszervezet korábban javasolta, hogy a felvételihez nem szükséges érettségi tárgyaknál ajánlják meg a jegyeket, jelentősen csökkentve az érettségizők számát. A miniszter bejelentéséből egyébként nem derült ki egyértelműen, hogy csak azok érettségizhetnek idén, akik felvételiznek, vagy azok is, akik ebben a tanévben fejezik be középiskolai tanulmányaikat. Nincs válasz arra sem – az érdekképviselet szerint –, hogy a különféle okok miatt az írásbeli érettségi alól felmentést élvező diákok hogyan tudnak mégis vizsgázni, mi lesz azokkal, akik önhibájukon kívül nem tudták teljesíteni az érettségihez szükséges 50 órás közösségi szolgálatot, mi történik azokkal, akiknek családjában esetleg koronavírus-fertőzött van, és a karantén még tart az érettségi alatt.

– tette fel a kérdést a PSZ. A szervezet továbbra is fenntartja korábbi javaslatát, hogy miután üresek az iskolaépületek, minél kevesebb számú vizsgázó tartózkodjon órákon át egy tanteremben. A bejelentett 10 főt a szakszervezet nem tartja biztonságosnak.

– tették hozzá. Felvetették azt is, hogy ha az érettségi a diákok számára most nem kötelező, kötelezhetők-e a tanárok és az iskolák dolgozói, hogy elvállalják a felügyeletet, a beosztást az érettségi idejére. Milyen egészségügyi és egyéb indokkal kérhető felmentés a beosztás alól? A részletek közül hiányolja a PSZ, hogy a szintemelő, a pótló- és javító érettségikre ki, mikor és milyen szabályokat hoz. Mi történik azokkal a diákokkal, akik kéttannyelvű érettségi bizonyítványt szeretnének kapni? Választ vár a PSZ arra is, hogy milyen járványügyi előrejelzés alapján döntött a kormány, hogy az oktatási akciócsoport javaslatát elfogadva május 4-ében jelölte meg az érettségik megkezdésének időpontját. Van-e esetleg alternatív időpont, ha a járvány váratlan helyzet elé állítja a köznevelés szereplőit? Felkészültek-e az iskolák arra, miként oldják meg az intézménybe történő biztonságos bejutást, betartva a közegészségügyi előírásokat? – sorolták.

– áll a közleményben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.