Pesti Srácok

Spanyolországban meghaladta a 20 ezret a halálos áldozatok száma

Spanyolországban meghaladta a 20 ezret a halálos áldozatok száma

Spanyolországban meghaladta a 20 ezret az új típusú koronavírus által okozott betegség következtében elhunytak száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton. A tartományi jelentésekből készült összesítés szerint egy nap alatt 565-en haltak meg, kevesebben mint pénteken, amikor 585-en hunytak el. A fertőzés 20 ezer 43 emberéletet követelt eddig a dél-európai országában.

Vizsgálatokkal 4.499 újabb esetet azonosítottak az elmúlt 24 órában a pénteken közölt 5.252 után. Január vége óta összesen 191.726 fertőzést regisztráltak. A gyógyultak száma szombaton 3166-tal emelkedett, miután pénteken 3.502 pácienst nyilvánítottak egészségesnek. A fertőzést 74.662-en győzték már le.

A szombaton ismertetett számokban több ellenmondás is található a pénteken közzétett adatokhoz képest, csakúgy mint az egy nappal korábbi statisztikák között. A szaktárca korábban jelezte: ez még néhány napig így lesz, mert az egyik tartományból érkezett adatokat napokra visszamenőleg korrigálni kell, ugyanis azok forrásai nem voltak egységesek, egyúttal rendeletben egységesítette a statisztikai kritériumokat. Minderre azért volt szükség, mert Katalóniában a héten elkezdték a tesztekkel nem igazolt, de a tünetek alapján valószínűsíthetően koronavírus okozta fertőzéseket és haláleseteket is hozzászámolni a minisztériumnak küldött adatokhoz. Az autonóm közösségben vizsgálatokkal bizonyítottan 39.943-en kapták el a SARS-CoV-2 vírust, amelynek következtében 3.879-en hunytak el. 13.275 páciensről tudható, hogy felépült a fertőzésből. Katalóniánál csak a madridi tartományban nagyobb a regisztrált fertőzöttek száma: 52.946-esetből 7.132-en nem élték túl a betegséget, és 30.475-en gyógyultak meg eddig.

Madridban a fertőzés csökkenése miatt bezárták a főváros kiállítási- és vásárcsarnokában (IFEMA) felépített tábori kórház egyik szárnyát, amelyet az egészségügyi intézmények tehermentesítésére létesítettek. Ezen kívül a fővárosi metró állomásain megkezdték matricákkal kijelölni a kétméteres távolságot, amelyet az egészségügyi hatóságok előírása szerint célszerű betartani a tömegközlekedésen utazóknak. A járványügyi intézkedések részeként hétfőtől kizárólag névre szólóan lehet vonatjegyet vásárolni, minden esetben szükséges a személyi igazolványszám és a telefonszám megadása is. A Renfe vasúttársaság azért vezeti be ezt az eljárást, hogy egy esetleges fertőzés esetén minden utast tájékoztatni tudjon. A tömegközlekedésen nem kötelező, de ajánlott maszk viselése. A spanyol egészségügyi minisztérium több százezer szájmaszk visszavonására kényszerült, ugyanis az egyik, Kínából érkezett, FFP2 kategóriájúként feltüntetett tétel nem felelt meg a spanyol szabványügyi testület (AENOR) előírásainak. A tartományoknak kiszállított védőeszközből például Katalóniából mintegy 200 ezer darabot kell visszaküldeni.

PestiSracok facebook image

Spanyolországban több mint egy hónapja szükségállapot van érvényben, amely egyelőre április 25-én éjfélig tart, de újbóli meghosszabbítása várható. Ha a vírus terjedése továbbra is az elvárt mértékben lassul, akkor elképzelhető, hogy részben enyhítenek a jelenlegi korlátozó intézkedéseken.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.