Pesti Srácok

Spanyolországban meghaladta a tízezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma

null

Spanyolországban meghaladta a tízezret az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottsága előtt számolt be a járványügyi helyzetről és a kormány ehhez kapcsolódó intézkedéseiről: egészségügyi védőfelszerelésekből eddig több, mint harminchárommillió darabot osztottak szét az országban, amelyből a legnagyobb tételt, 16,5 milliót a szájmaszkok jelentik. Megérkezett egymillió, külföldről rendelt gyorsteszt, amelyeket a spanyol egészségügyi hatóságok már hitelesítettek. A tesztek a fertőzést követő hetedik naptól nyolcvan százalékos biztonsággal mutatják ki a vírus jelenlétét; korábbi szakaszban hatvannégy százalékos az eredményesség.

Spanyolország a múlt héten segítséget kért a NATO-tól a védőeszközök beszerzéséhez; a többi között Csehországból, Törökországból, Luxemburgból és Lettországból érkezett már felajánlás. A dél-európai országban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet; a korlátozás április 11-ig van érvényben. Hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.

A tárca napi összesített adatai szerint az utóbbi 24 órában 950-en veszítették életüket, a fertőzés következtében eddig elhunytak száma pedig 10 003. Szerda óta 8102 újabb fertőzöttet szűrtek ki, ezzel az eddig regisztrált esetek száma 110 238. A fertőzöttek között 1633 rendőr és csendőr, valamint kétszázharminc katona van. Kórházi ápolásra további 2695-en szorultak egy nap alatt, összesen pedig 54 113-an. Ebből 6092-en kerültek intenzív osztályra, 220-an az utóbbi egy nap alatt. A gyógyultak száma 3799-cel nőtt az előző napi tájékoztatás óta, és elérte a 26 473-at.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/José Manuel Vidal

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.